A Kiotói Jegyzőkönyv célul tűzi ki, hogy 2008 és 2012 között az aláíró országok az üvegházhatású gázok (ÜHG) ipar általi kibocsátását az 1990. évihez képest 5 százalékkal csökkentsék. Ám a  jegyzőkönyv figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy 1990 és 2012 között a Föld erdeinek területe - a FAO adatai szerint - előreláthatóan mintegy 5,4 százalékkal csökken, ezzel együtt kevesebb mennyiséget tudnak elnyelni az üvegházhatású gázokból.

A tavaly Magyarországon érvénybe lépett XV. Törvény, hasonlóan az ÜHG-k kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló, többi EU tagállamban napvilágot látott, törvényhez, célul tűzi ki, hogy „a Magyar Köztársaság csökkentse az emberi tevékenység hatására bekövetkező éghajlatváltozás kockázatát”. Ennek megfelelően „kibocsátási engedély” kiadásához kötik az ÜHG kibocsátását. Magyarország, az egyezmény aláíróihoz hasonlóan bizonyos ÜHG kibocsátási kvótát kapott, amelyet engedélyek formájában feloszt az ipar legnagyobb ÜHG kibocsátói között: a legtöbb gázt kibocsátók kapják a legnagyobb kvótát, bizonyos légkör-szennyezési színt alatt, a vállalat már nem tartozik a fenti törvény hatály alá, tehát vagyonértékű kibocsátási engedélyt sem kap.

Az engedélyeket lehet adni-venni, ugyanis a kibocsátási jog átruházható, árát a piac kereslet-kínálat határozza meg. A szisztéma célja, hogy a vállalatoknak ne érje meg szennyezni a környezetet. Fejlesztési programjaikba építsék be a környezetvédelmet, illetve, aki ilyen programot végrehajt, és ÜHG kibocsátása csökken, felesleges engedélyeit jó áron eladhassa a kvóta hiánnyal küszködő szennyezőknek.

Ám van ennek a rendszernek egy nagyon gyenge pontja. A tiszta levegőt előállító, szén-dioxidot elnyelő természetes „gyárak”, az erdők, kimaradtak belőle. A Kiotói Jegyzőkönyv érinti ugyan az erdőket („nyelők”), de nem a már létező, hanem az újonnan telepítendő erdőket. Az erdőgazdálkodásban csak az erdőtelepítést, a művelési-ág változást követő új erdő ültetését, ismeri el kibocsátás csökkentő projekttevékenységként, pedig ezek széndioxid elnyelő képessége csupán töredéke a már létező erdőállományoknak. Röviden: az a szabályozó rendszer, amely a gázok kibocsátása és elnyelése között akar egyensúlyt teremteni, de csak az egyikkel foglalkozik, az rossz.

A megoldás az lenne, ha a szabályozást kiterjesztenék az élő erdőkre. Az egyezmény aláírói számára lehetőséget kellene adni, hogy a kapott engedély kvótákból kibocsátási egységeket írhassanak jóvá, amelyet a lekötött széndioxid CO ₂ mennyiség után kapnának. A lekötést az erdők folyónövedékéből, vagyis az élő erdőben évente képződő köbméterben megadott famennyiségből lehetne megállapítani. Az aláírók a jóváírt kvótákat ingyenesen továbbosztanák az országaikban található erdők tulajdonosainak. Magyarországon egyébként az erdőkben képződő folyónövedékből 57% állami, 36,8% magán, a fennmaradó 6,2% pedig közösségi, vagy ismeretlen tulajdonban van.

Számításaim szerint, az ország erdeiben keletkező 12-12,5 millió köbméter folyónövedék után, 14-14,5 millió kibocsátási egység jóváírásáról mondunk le önként évente ( ez mintegy 95 milliárd forintot ér ma a világpiacon, amelyből 35 milliárd forintot meghaladó értékű kibocsátási egység a magán erdőtulajdonosokat illetné.).

A Kiotói Jegyzőkönyv alapján Magyarország, mint „Részes Fél” módosítási javaslatokkal állhatna elő. Hazánk jelenleg is rendelkezik egy olyan jól működő, az ország összes erdejére kiterjedő „projekttel”, az Erdészeti Ütemtervvel, amelyet apró módosításokkal, alkalmassá lehetne tenni évi 14-14,5 millió kibocsátási egység jóvá íratására.

Az erdő tulajdonos - legyen az egy ország, vagy magánszemély, a mai napig az erdő faállományának piaci értékesítése után kapja a legnagyobb bevételeket, tehát gazdasági érdekei az erdő kitermeléséhez fűződnek. A Kiotói Szabályozás kiterjesztése viszont az erdő tulajdonosait az erdő életben tartására ösztönözné, ezért juttatná őket anyagi előnyhöz. Emellett mellékesen olyan erdőhasználati módok kerülnének előtérbe, amelyek gondoskodnának a terület állandó erdőborítottságáról, az állandó szén-dioxid elnyelő képességéről. Elkerülhetőek, illetve mérsékelhetőbbek lennének a tiszai ciánszennyeződéshez, vagy a mátrakeresztesi árvízhez hasonló katasztrófák. Mindkettőt a tarra vágott hegyoldalról akadálytalanul lezúduló csapadékvíz okozta.

Erdeink védelmében addig is megoldást kell tehát találni, amíg a Kiotói Jegyzőkönyv – ha és amennyiben – módosításra kerül. A jelenlegi törvény ebbe a formában diszkriminatív az erdő tulajdonosaira nézve. Az erdők széndioxidot kötnek meg a légkörből, és ezzel az ember által okozott éghajlatváltozás kockázatát mérséklik. A kockázat mérséklése a törvény hatálybalépésétől számítva pénzben kifejezhető szolgáltatás. Ezért nem állami támogatást kérnek az erdőtulajdonosok, akik egyelőre a fakitermelésben érdekeltek, hanem olyan, az állami költségvetést közvetlenül nem érintő, érdekeltségi rendszer kialakítását szorgalmazzák, amely őket a folyónövedék optimális szinten tartására, a folyamatos erdőborítottság fenntartására ösztönzi.

A szerző erdőtulajdonos, erdőmérnök