Gázár-fronton a pártok ugyanazon elkopott, demagóg lemezt teszik fel nyolc (vagyis inkább húsz) éve. A jelenlegi kampányban sincs ez másként. Az MSZP saját kormányának Energia Hivatalát támadja a javasolt áremelés miatt, a Fidesz pedig már jelezte: „pofátlanul magas gázáremelés” várható. Holott minden szakértő és szakmabeli tudta: a jelenlegi árviszonyok rövidtávon sem voltak fenntarthatóak.

sxc.hu

Nemcsak a szolgáltató véli úgy: ha tavasszal nem emelnek 12-15 százalékkal, akkor nyáron több mint 20 százalékkal kell. A világpiaci trend is jövőbeli emelkedést prognosztizál. Persze a mostani emelkedés mértéke nem elsősorban külső hatás eredménye lesz. Drámaivá az teheti a szituációt, hogy a korábban monopolista, de napjainkra liberalizált gázpiacon már ettől függetlenül, amúgy sincs olyan lehetőség az árak mesterséges leszorítására (pontosabban lent tartására), mint régebben. Tehát a két hatás – a piaci áremelkedés, illetve a szociális tarifa eltörlése – párhuzamosan, de összeadódó hatással jelentkezik majd. Emiatt az emelés a rászorultaknál arányában drasztikusabb is lehet.

Egyébként a hamarosan megszűnő gázár-támogatási rendszer a civil energiaszakma szerint is több kárt okozott, mint amennyi problémát megoldott. Pazarlásra ösztönzött és korántsem csak a rászorulók vették igénybe – mondta ki az Energia Klub. „A konferencia szakmai előadói hangsúlyozták, hogy a választási küzdelem hevében ígért olcsó gáz és távhő az egész társadalomra nézve káros. Olcsó gáz nem létezik, hiszen a különbözetet az adófizetők pénzéből finanszírozzák. Fontos azt is tudni, hogy ez a fajta támogatás pont a legszegényebb családokhoz nem jut el”  - mondták el a szervezet rendezte januári tanácskozáson.

A probléma gyökerei visszanyúlnak a Kádár-rendszerig. Lévén, hogy a puha diktatúrát gazdaság-és szociálpolitikai dimenzióban két faktor tartotta víz fölött. A valutaalapú nyugati hitelek és az olcsó, rubelalapú szovjet energiahordozó-import. Mikor ez a két pillér ingani kezdett, a rezsim agóniája csak idő kérdése volt. A rendszerváltásra nyilvánvaló lett: az energiát a jövőben piaci áron kapjuk. A lakosságnak annyival lehet olcsóbban adni, amennyivel a büdzsé hajlandó a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbözetet finanszírozni. A ’90-es évek kormányai népszerűségüket féltve, nem merték vállalni annak kockázatát, hogy az alanyi jogú gázár-dotációt szigorúan rászorultság-elvűvé teszik. Mivel az Antall-és Horn-kormánynak amúgy is számos megszorítást kellett életbe léptetni, ezt már nem akarták megcsinálni. Nem volt azonban ilyen mentsége utódaiknak.

 Az Orbán-és a Medgyessy-kormány is jórészt csak politikai szempontokat vett figyelembe a gázkérdésnél. 2002-ben vált először központi kampánytémává a gázár. Mindkét oldal tudta: hosszú távon (főként a piacnyitás, az uniós csatlakozás után) a nyomott tarifájú gázszolgáltatás nem tartható fenn. Orbánék eredetileg 12, 8 százalékos lakossági emelést terveztek, de szakértőik 22 százalékot sem tartottak elképzelhetetlennek. Ugyanakkor kampányfronton mindkét oldalról dacosan tagadták az efféle javaslatok realitását.

Egyik fél sem válogatott az eszközökben. A Fidesz 40 százalékos gázáremelést vizionált Medgyessy győzelme utánra – ez nyilvánvalóan nem volt valós. De az sem, hogy az MSZP a kisebb mértékű gázáremelés szükségességét is letagadta. A nagypárti politikusok egymást hajszolták bele a tarthatatlan és teljesíthetetlen ígéretekbe. Egyetlen rendezőelv a gázár volt, a körülötte folytatott tülekedésben más prioritások nem (vagy alig) érvényesültek.

Csak késve (és lassan) indultak be a fűtéskorszerűsítési, energiatudatossági programok. Ez persze nem is csoda: míg az embereket az áremelkedés nem kényszerítette rá, kevesen voltak hajlandóak ebbe önrésszel beszállni. Így a támogatás csalóka biztonságba ringatta a lakosságot. A politikának nem volt érdeke, hogy őszintén bevallja: a kvázi alanyi jogon járó olcsóság fenntartása olyan csődhelyzetet idéz majd elő, amelyben már a rászorultsági támogatás is kérdésessé válik. Az orosz-ukrán gázháború, hazánk egyoldalú függősége, a Nabucco-projekt bizonytalan jellege miatt ráadásul kiszolgáltatott az ország bizonyos geopolitikai folyamatoknak is. Ha annak a 600 milliárd forintnak, amit az ország az utóbbi hat évben gázár-támogatásra költött, csak az ötöde-tizede az alternatív (pl. geotermikus) hőenergia kutatására-fejlesztésére ment volna, nem itt tartanánk. 

Olyan szituáció alakult ki, melyben az általánosan alacsony gázár fenntarthatatlanná vált, a rászorultságot viszont az inkompetens és impotens állam nem tudta igazságosan működtetni. Viszonylag jómódú potyázók tömegei vették igénybe jogtalanul a szociális támogatást, leapasztva a rendelkezésre álló forrásokat. Kérdés, a megszűnt állami támogatás helyébe milyen kompenzációt kész felajánlani a legszegényebbeknek az amúgy súlyos költségvetési gondokkal küszködő jelenlegi és a júliusban hivatalba lépő kormányzat. Gyors megoldás bizonyára nem lesz. Kóczián Péter találóan mutat rá: Orbán azért hirdet tízéves időtávú programokat, mert ő is érzi: négy év alatt képtelenség jelentős részben teljesíteni a vállalásokat. Nos, ugyanez a gázügyekre is áll. Talán egy évtizedbe is belekerül, míg olyan lakossági energiapolitikánk lesz, amely a szociális és a piaci szempontokat egyaránt hatékonyan, gazdaságosan képes összeegyeztetni.

Papp László Tamás