„A hatvanöt éves korában váratlanul elhunyt Bence György, akinek temetésén együtt voltak jelen az SZDSZ meg a Fidesz alapítói, meggyőződéses ellenzője volt lapunk elődjének, a szamizdat Beszélőnek. Hárman írjátok, annyian is olvassák, mondta egy házibuli sötétjében, valamikor a 80-as évek elején. Kihegyezett megfogalmazásai olyan szúrósak voltak, hogy nem lehetett őket nem tudomásul venni, nem lehetett őket elfelejteni. Bökései túlélték keletkezésük pillanatát, szállóigévé váltak. Ez tette őket annyira veszélyessé. …Pedig annak az ellenzéknek, amelyről ilyen vitriolosan beszélt, egyik létrehívója és éveken át kovásza volt…

….Bence György, a karizmatikus csoportépítő azonban egyúttal önsorsrontó kapcsolatromboló is volt. …1981 kora tavaszán megindult az akkor még cím nélküli ellenzéki folyóirat kiadásának előkészítése. Ebben Gyuri már nem kívánt részt venni. A történelem aztán megtermelte a magyarázatot. 1981 decemberében, egy időben a Beszélő első számának a megjelenésével, a katonai hatalomátvétel Lengyelországban véget vetett a Szolidaritás korszakának. Az egész demokratikus ellenzéknek szembe kellett néznie a Sto gyélaty? kérdésével. Van-e még értelme, perspektívája az ellenzéki tevékenységnek, ha a rendszert sem megdönteni, sem megreformálni, sem zárójelbe tenni nem lehet? Gyuri a lehető legpesszimistább választ fogalmazta meg. Kezdhetjük elölről az egészet, mondta. …

Gyuri …több mint tíz év után, mondhatni a célegyenesben, kiszállt a jelentős részben általa létrehozott ellenzékből, sorra megszakította a kapcsolatot egykori barátaival, és amint tehette, hosszabb időre elment kutatni és tanítani Amerikába. De jogvédőként külföldön is, itthon is aktív maradt. 1984-ben egyik kezdeményezője volt a Csehszlovákiában bebörtönzött Duray Miklós kiszabadításáért küzdő Duray Bizottság megszervezésének. A bizottság tevékenysége egyúttal próbálkozás volt, hogy az emberi jogok védelmének ügye és a határon túli magyar kisebbség védelmének ügye közvetlenül összekapcsolódjon.

Mire Bence György végleg visszatért Magyarországra, megindult a rendszerváltás folyamata. A nyolcvanas években hirdetett véleménye a magyarországi ellenzék súlytalanságáról kizárta, hogy a demokratikus ellenzék pártjához, a Szabad Demokraták Szövetségéhez csatlakozzon, holott alapjában szociáldemokrata politikai nézeteihez valószínűleg az akkori SZDSZ állt a legközelebb, amelyet megalakulása idején sokan szerettek volna szociáldemokrata pártnak látni. Jobb híján a magát szociáldemokratának nevező párthoz csatlakozott, s még azt is elhitette magával, hogy a pártot vezető Petrasovits Anna nagy politikai tehetség. Az MSZDP szétesése után a Fideszhez közeledett, Orbán Viktor tanácsadója volt, értékeléseivel feltehetőleg inkább megerősítette a Fidesz-vezetőkben amúgy is meglévő bizalmatlanságot az SZDSZ-szel szemben. … Amikor kijelentette, hogy öntudatos zsidóként nem vállalhat részt egy olyan párt tevékenységében, amely antiszemitákat tűr meg a soraiban, a liberális értelmiség rosszallását zúdította a fejére: Hogyhogy zsidóként? Ha nem volna zsidó, nem bánná az antiszemitákat?

….Ha most, emlékével tusakodva megpróbálom végiggondolni, hány szálon kapcsolódott egymáshoz az életünk, mintegy nyolcvan százalékban pozitív mozzanatok jutnak az eszembe, és legfeljebb húsz százalék az, ami rossz, bántó emlék…A Láthatatlan Kollégium, a magyar felsőoktatás egyik legígéretesebb intézménye volt, Gyuri kezdeményezésre jött létre, ő teremtette meg működésének a feltételeit. Majd véghezvitte azt, amit a demokratikus ellenzékkel nem sikerült véghezvinnie: ellene fordult, és a felszámolásában nem csekélyebb szerepe volt, mint a létrehozásában.

Gyuri volt az elsők egyike, aki 1981-ben kapcsolatba került a Helsinki Watch Magyarországra látogató igazgatójával, Jeri Laberrel, ő vett részt egyetlen magyarországi előadóként 1982 őszén az olaszországi Bellagióban rendezett konferencián, ahol elhatározták az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége (IHF) megalakítását. 1985-ben feleségével, Kovács M. Máriával, valamint Kiss Anikóval együtt Gyuri készítette elő az IHF első nagy, nemzetközi akciója, a budapesti Alternatív Kulturális Fórum megrendezését. Közvetve tehát a Magyar Helsinki Bizottság létezése is Bence György érdeme.

A rendszerváltás után aztán Gyuri megpróbálta a Fidesz kezére játszani a bizottságot, amely 1989-ben, éppen az IHF javaslatára, többpárti alapon alakult meg. A választások után a bizottság működésképtelenné vált, hiszen ellenzéki és kormánypárti tagjai semmiben nem tudtak megegyezni. Ezt látva az IHF – joggal – azt kívánta, hogy a bizottság munkájából váljanak ki az aktív politikusok. A helyzet rendezése érdekében Budapestre jött Gerald Nagler, az IHF főtitkára. Négyesben ültünk le, a negyedik Körmendy-Ékes Judit volt, akkor frissen végzett jogász, hamarosan a Fidesz szóvivője, majd a Fidesz-kormány idején az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. Gyuri azt javasolta, neki engedjem át a bizottság vezetését. Nem szeretek nemet mondani, szerettem volna valamilyen áthidaló megoldást találni, azt ajánlottam, próbáljuk meg Gyuri jelöltjével együtt életre kelteni a bizottságot. Ha Gyuri nem olyan hajthatatlan, előbb-utóbb sikerül kitrükközniük a bizottságból. Ő azonban egyértelmű választ akart. Valószínűleg a presszió ébresztette fel bennem az indulatot, hogy ki bírjam mondani a nemet. Aztán 1994-ben a Helsinkit csak sikerült átalakítani, és új életre kelteni. Évekkel később, amikor ez az affér szóba került köztünk, Gyuri megkérdezte, ha így emlékszem erre a történetre, miért tartom fenn vele a baráti kapcsolatot. Mert nem vagyok moralista, mondtam. Nekem az, hogy régóta ismerjük egymást, meg hogy érdekel, amit mondasz, fontosabb, mint az, hogy meg akartál fúrni a Helsinkiben. Hozzátehettem volna: abban pedig, hogy nem akarod elfelejteni, hogy milyenek voltak azok a kommunisták, akikkel most az SZDSZ koalícióra lépett, még egyet is értek veled.

Ez a laza, de azért baráti kapcsolat mégsem maradhatott meg – és ez az én hibám volt. 2005 novemberében a Magyar Helsinki Bizottság nemzetközi emberi jogi konferenciát rendezett az 1985-ös Alternatív Kulturális Fórum huszadik évfordulója alkalmából. Már készen volt az előadók listája, amikor felhívtam Gyurit, részben, hogy jelezzem neki, Jeri Laber szeretne találkozni vele, részben, hogy szóban is meghívjam a konferenciára. „Hogyhogy eddig nem szóltál?” – kérdezte. „Azt gondoltam, úgyse vállalnál előadást, mondtam szorongva. Sosem vállalsz semmilyen szereplést, ami az ellenzéki múltról szól”. „Ez igaz – felelte. De neked nincs jogod helyettem eldönteni, hogy vállalom-e. Azért nem hívtál meg, mert Kis Jancsi fog beszélni”. Nem tudtam mit mondani. „Azt hittem – folytatta –, hogy te más vagy. De most látom, hogy éppen olyan szemét alak vagy, mint a többi SZDSZ-es.”.

Egyszer az utcán találkoztunk, nem fogadta a köszönésemet. Tavaly október 25-én, halála előtt néhány nappal azonban kaptam egy e-mailt tőle. Tévesen jelent meg a sajtóban – írta –, hogy azt mondtam, a Helsinki Bizottságot meg a Kossuth téri tüntetőket be kellene vonni a rendőri túlkapások kivizsgálásába. Ilyen marhaságot természetesen nem mondtam. Vizsgálatra azonban valóban szükség volna, és ebben a Helsinkinek részt kellene vennie. Azonnal válaszoltam: „Örülök, hogy jelentkeztél. Azt gondoltam, a múltkori ügy után nem állsz többé szóba velem. S az a baj, hogy félig igazat is adok neked.” Aztán vidékre mentem, ott hívott fel. Gyűjtsük a sértettek panaszait, javasolta. Nem nagyon tetszett az ötlet, nagyon úgy tűnt, a hitelesített replikája lenne a Fidesz panaszgyűjtésének. Beszélek erről a kollégáimmal, mondtam. Térjünk rá vissza hétfőn. Vasárnap reggel kaptam a hírt, hogy szombaton meghalt. Csöppnyi vigasz, hogy nem haragban váltunk el.

Bence György a legjelentékenyebb emberek egyike volt, akit ismerhettem, de egyúttal a leginkább tragikus sorsú is. Többször megírták, hogy hároméves korában a szeme láttára lőtték a Dunába a nagyszüleit, őt egyszerűen ottfelejtették, véletlenül találtak rá, így maradt életben. Lehet, hogy ez is okozója volt a sérülékenységének. Fiatal korában úgy tetszett, bárki új emberrel találkozik, szorongva figyeli, nem éri-e támadás. Élete az mutatja, joggal szorongott. A közvélemény legyintve bocsátja meg a pálfordulásokat, elnézi az erkölcsi vétségeket is. Gyurinak azonban minden döntése túlságosan emlékezetes, súlyos volt, neki semmit se néztek el, mindenért duplán kellett megfizetnie. Ingadozott a politika és a tudomány között, s így kirobbanó tehetsége ellenére életműve csak töredéke annak, amit létrehozni képes lett volna. Valaha vitathatatlan tekintély volt kiváló pályatársak között, egy formálódó politikai közösség középpontja. Aztán politikai értelemben elfogyott körülötte a levegő. Azt mondják, fáradhatatlan gondossággal foglalkozott a tanítványaival, és rengeteget segített nekik. Ugyanakkor szerette kíméletlen, rossz embernek beállítani magát. A logika kegyetlen, mondta elégedetten, miközben ízekre szedte vitapartnere állítását. Kevés ember volt, aki hozzá hasonlóan átlátott az emberek álszentségén vagy önáltatásain, aki olyan világosan látta volna a gondolatok, szavak, cselekedetek rejtett összetevőit, titkolt motívumait. De rajta sem volt nehéz átlátni, szavai mögül felsejlett a kiszámítottság és a számítás. Lenyűgözően okos volt, és a rosszindulatig szkeptikus. Csakhogy a kötekedő gyanakvás éppúgy félrevezetheti az embert, mint a naiv bugyutaság. Boldoggá azonban a közhit ellenére egyik sem tesz.”

(A teljes cikk elolvasható a Beszélő 2007/3., számában)