Seres László
Szerzőnk Seres László

Matolcsy György ugyan nem volt ott a Tudomány Világfórumának (WSF) budapesti megnyitóján, de nem kizárt, hogy Orbán...

Matolcsy György ugyan nem volt ott a Tudomány Világfórumának (WSF) budapesti megnyitóján, de nem kizárt, hogy Orbán Viktor rá is gondolt, amikor kijelentette: "jelenleg olyan emberekre van nagyobb szükség, akik úgy gondolják, a világ több, mint amit látunk és ismerünk belőle, olyanokra, akik új kérdéseket vetnek fel és új válaszokat keresnek. A tudomány lényege a keresés" -közölte az MTI szerint, hozzáfűzve, hogy "válságos időkben mindig megnő a jelentősége azoknak, akik keresnek."

Gazdasági miniszterünk egyértelműen olyan ember, aki új kérdéseket vet fel és új, nem ortodox válaszokat keres. Ha pedig valamiért a válaszai nem válnának be, Orbán Viktor lesz az, aki új kérdéseket, új válaszokat, és főleg új pénzügyminisztert keres.

A kormányfő a jelenlegi válságról is beszélt, és ennek keretében nem félt szellemi, mi több, filozófiai síkra vinni a kérdést: "A válság nem más, mint az attól való félelem, hogy kifogytunk az eszközökből, hogy ugyanígy folytassuk az életet" - foglalta össze a kormányfő. A magyar kormányfő ezzel nem kevesebbet állított, mint hogy a válság alapja egyfajta életvezetési aggodalom, amely ily módon oka, nem pedig következménye a gazdasági válságnak - ez lenne az unortodox magyar filozófia.

Orbán a világ tudósait arra szólította fel: alkossanak remekműveket. Nem, elnézést kérünk, nem ezt mondta, ennél kicsit kevésbé volt konkrét. Azt mondta, "azt kell megmutatni, ami még nincs, ezért hasznos az eszmecsere azokkal, akik a világon a legjobbak ebben" - utalt a Tudomány Világfórumának jelentőségére az MTI beszámolója szerint. Sőt, ezt a feladatot nem is bízta csak a tudósokra: "együtt kell keresni azt, ami még nincs" - fogalmazott, bár azt nem tette hozzá, hogy ő kormányfőként folyamatosan azt keresi, ami nincs: gazdaságpolitikai kompetenciát, sikeres válságkezelést, nyugati elismerést.
A jelenlegi válsággal megdönthetetlennek hitt tabuk dőlnek meg, jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva: új és formabontó válaszok kellenek. "A fejlett világ válságait sohasem a nyers erő, hanem a képzelet bátor és teremtő ereje oldotta meg, azok, akik képesek voltak új módon megközelíteni a problémákat" - utalt ismét érdemtelenül alulértékelt gazdasági miniszterére a kormányfő.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.