Elevenítsük föl a történteket.

Október közepén a Washington Post jegyzetírója, Al Kamen blogjában „antidemokratikus bohóckodásnak” nevezte a magyar miniszterelnök működését. Megosztotta azt az értesülését is, hogy az amerikai diplomácia szerint Orbán nem értette meg Hillary Clinton korábbi feddését, ezért az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Eleni Tsakopolous Kounalakis hónapok óta próbálja egy hivatalos találkozó keretében átadni diplomáciai tiltakozását, az úgynevezett démarche-ot, de a miniszterelnök mindeddig "túl elfoglalt volt fogadni őt".

Szijjártó Péter erre a következőt nyilatkozta: "a diplomáciában démarche-nak nevezett hivatalos tiltakozásról nem kaptak jelzést a budapesti amerikai nagykövetségtől", azt viszont megerősítette, hogy „az amerikai nagykövet előre jelezte konzultációs kérését a miniszterelnöknek, a jövő héten pedig Orbán fogadja is Tsakopoulost”.

A nagykövet és a miniszterelnök találkozója végül másfél órát tartott, távozóban Kounalakis mindössze annyit mondott: "remek megbeszélésünk volt”, a Népszabadság viszont tudni vélte, hogy sor került a tiltakozás kifejezésére. Bármiféle kritikáról a követség által kiadott sajtóközlemény szűkszavúan annyit tartalmazott, hogy a felek „barátokként ejtettek szót”, a „magyarországi fejleményekről, köztük a Clinton külügyminiszter által, budapesti látogatása során felvetett aggályokról”.

Szijjártó Péter erre a következőt nyilatkozta: „semmilyen amerikai tiltakozásról nem volt szó Orbán Viktor és az amerikai nagykövet keddi találkozóján”. Szijjártó szerint a kifejezetten jó hangulatú keddi megbeszélésen több dologért köszönetet mondott a nagykövet, egyébként pedig gazdasági kérdésekről és különböző amerikai befektetésekről cseréltek eszmét.

Mindeközben Al Kamen újabb bejegyzést tett közzé, amelyben többek közt Orbán „elzsarnokosodásáról” értekezett, és beszámolt arról, hogy az amerikai követ a találkozó után meg van arról győződve, hogy Orbán változtat a kritizált dolgokon. de az USA továbbra is rajtunk fogja tartani a szemét.

Szijjártó Péter erre a következőt nyilatkozta: "kiderült, hogy nem csak Magyarországon, hanem az Egyesült Állomokban is vannak élénk fantáziájú, ráérő újságírók, akik szabadidejükben mindenféle badarságok kitalálásával foglalkoznak".

Szűk egy hónap csönd. Majd most csütörtökön a Magyar Narancs amerikai forrásokat földolgozva azt állította, hogy a magyar miniszterelnök mégis megkapta a tiltakozó diplomáciai jegyzéket Eleni Tsakopoulos Kounalakistól. A lap cikke szerint az Egyesült Államok diplomáciája fölháborítónak tartja, ahogy a magyar kormányzat – és állítólag Thomas O. Melia amerikai külügyi helyettes államtitkár itt Szijjártó Péter nevét említette – a nagykövet által átadott diplomáciai tiltakozójegyzéküket elbagatellizálta, sőt, lehazudta. A Magyar Narancs úgy értesült, hogy Melia ezt egy Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkárral folytatott megbeszélésen tette, egyszersmind fölhívta figyelmét arra, hogy ha a magyar kormánynak nem tűnt volna föl a diplomáciai tiltakozójegyzék fontossága, „akkor Washington kész haladéktalanul megismételni”.

Szijjártó Pétert helyettesítő Prőhle Gergely erre a következőt nyilatkozta: tele van zöldségekkel a Magyar Narancs, és hatalmas mellélövés a hetilap azon állítása, hogy mégis volt tiltakozó jegyzék az Orbán-Kounalakis-találkozón.  „Amilyen beszélgetésen – mondta – én részt vettem ott kérdések hangzottak el, amiket én megválaszoltam. Ez ha tetszik démarche”. Prőhle javaslattal is szolgált a kusza helyzet kibogozására: „azt tudnám ajánlani, tekintettel arra, hogy úgy tűnik, hogy a liberális médiának igen kiváló kapcsolatai vannak a State Department-ben, ugyan már beszéljék meg akár Thomas Melia-val, akár mással State Department-ben, hogy volt-e démarche Magyarországon?”

Megtették. Igaz, az amerikai Külügyminisztériumot magyar újságíró nem interjúvolja meg egy-kettőre, de a Népszava telefonvégre kapta az amerikai diplomácia álláspontjának magyarországi közvetítésére illetékes személyt, Tsakopolous Kounalakist. Az újság megkérdezte, hogy mi a nagykövet reakciója a Magyar Narancs cikkére, és hogy miről tárgyaltak Orbán Viktorral a múlt hónapban? Mire Kounalakis azt válaszolta, hogy egyebek mellett felvetette „a készülő sarkalatos törvényekkel kapcsolatos aggályokat, különösen azokat, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségére és a választási reformra vonatkoznak”.

A lap azonban most már egyértelműsíteni akart, s rákérdezett a tiltakozójegyzékre, ahogy azt Prőhle államtitkár ajánlotta. Figyeljünk.

- Valójában ez demars volt?

- Igen.

A pontosság és a további ködösítés kedvéért, írjuk ide azt is, hogy a nagykövet szükségesnek tartotta hozzáfűzni, hogy „mindazonáltal semmilyen írásos dokumentumot nem adott át a miniszterelnök úrnak”.

Szijjártó Péter erre a következőt nyilatkozta: nem nyilatkozott semmit. De nemsokára biztos mond majd valamit, csakhogy azt már nem várnánk meg, ehelyett néhány kérdést fogalmazunk meg az esettel kapcsolatban.

1. Azt, hogy Szijjártó Péter hazudik, eddig is tudtuk, ez neki benne van a munkaköri leírásában. Azt is megértjük, hogy a nagykövet asszonynak imponál Orbán Viktor, és nem szeretne csúnya, bántó dolgokat a fejéhez vágni, vagy ha kénytelen megtenni, akkor erről szélesebb körben nyilatkozni. Azonban nem hisszük, hogy megfelelően jár el, ha csak a tengerentúli főnökei noszogatására hajlandó néhány egyértelmű mondatot kipréselni magából. Ez nem csak a két kormány dolga innentől, hanem a konfliktus a közvéleményre is tartozik. Ugyanis:

2. nem vagyunk hajlandóak e ponton azt a vitát lefolytatni, hogy az amerikai vagy európai diplomáciák beleszólhatnak-e a magyarországi ügyekbe, vagy, hogy a külföldi lapoknak van-e igazuk. Ezt majd csak azt követően, ha a kormány és médiacsahosai végre beismerik, hogy igenis bírálják őket Nyugatról. Mert itt éveken keresztül az a porhintés zajlott, hogy a Fidesz állítólagos nemzetközi megvetettsége ballib hiszti, igazából Orbán és pártja megbecsült, tisztességes konzervatív partner külföldön. Ez volt a mondás a kampányban, és nem a szabadságharc. Nem Amerikával kell elszámolni a különféle diplomáciai kritikák eldugdosásakor, hanem a magyar választókkal.

3. És itt szeretnénk megkérdezni: ki látta az elmúlt hónapokban Martonyi Jánost? Érdekes módon mindig jelen volt, amikor a Fidesz nyugati orientációját kellett bizonyítani, de egy szavát se hallottuk, amikor nyilvánosan leszoptuk Kínát vagy Szaúd-Arábiát, és most se halljuk, amikor a legkínosabb nyilatkozatháború robbant ki az USA-val.