Hogy várja el a pedagógusoktól a Nemzeti Pedagógus Kar a pedagógus kódex betartását, ha az állam és egyes képviselői sem érzik kötelezőnek mindig magukra nézve? Összegyűjtöttünk pár necces esetet.
Közzétette a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) a pedagógus etikai kódex végső tervezetét, lehet véleményezni.
A végső verziót októberben fogadja el a NPK, innentől pedig minden állami és önkormányzati fenntartású iskolában a pedagógusnak annak szellemében kell élni és dolgozni. A tervezet egy-egy passzusa máris kiverte a biztosítékot, főleg az a rész, mely szerint a tanár „külső megjelenésével is kifejezi hivatása rangját", azaz nem öltözhet úgy, ahogy akar.
Az egyik sarkalatos alapelv elég egyértelműen fogalmaz ("Megjelenésünk és magaviseletünk – továbbá valamennyi megnyilvánulásunk – méltóságteljes és példamutató"), ezért felidéztük, hogy a kormány közoktatással foglalkozó tisztviiselői, vagy a Fidesz politikusai szavaikban, tetteikben megfelelnek-e a kódex alapelveinek. Találtunk pár necces eset a múltból.
Az öltözködésről
A kódex szerint "munkahelyünkön olyan módon viselkedünk, beszélünk és öltözködünk, hogy az erősítse munkahelyünk és a köznevelés intézményrendszerének megbecsültségét."
Balog Zoltán miniszter a munkahelyén így szurkolt:
A morális kiállásról
- "Sem személyes, sem politikai rokon- vagy ellenszenveink, sem személyes érdekeink nem tántorítanak el minket a jogszabályi és morális követelményeknek megfelelő munkavégzéstől."
Balog Zoltán a bevándorlásellenes nemzeti konzultáció során így fogalmazott: a társadalmi befogadás csak azokra vonatkozik, akik "velünk élnek", "ötszáz év óta". A miniszter itt a mélyszegénységben élő romákra és a hátrányos helyzetűekre gondolt. Balog csakis ezeket a csoportokat kell a magyaroknak befogadniuk, a bevándorlókkal, háború elől menekülőkkel szemben nincsenek ilyen morális kötelezettségeink.
A politikáról
- "Társadalmi szervezetekben, politikai mozgalmakban kifejtett tevékenységünket mindig egyértelműen elkülönítjük munkahelyi tevékenységünktől."
A mórahalmi óvodások versmondással köszöntötték a kormányablakot: "Hálával tartozunk szüleink nevében / mert szívesen segítenek családunk ügyében" - skandálták az óvodások a mórahalmi kormányhivatal megnyitóján a helyi tévé felvételén. A kisgyerekek a megnyitón dalban, versben és párbeszédes jelenetekben is dicsőítették a kormányablak előnyeit.
Az emberiességről
- "Döntéseinket mindezeken felül a józan ész és az emberiesség határozza meg."
Orbán Viktor Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott évnyitója alatt sorban dőltek ki a tűző napon állni kényszerülő diákok.
A méltóságról
- "Az emberi méltóság feltétlen tiszteletben tartása megkérdőjelezhetetlen számunkra."
Kósa Lajos 2014-ben így fogalmazott a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanévnyitóján: az iskola vezetése két éve nem mer neki ellent mondani, mert azt nem szokás. Azt is hozzátette, hogy amit ezután az oktatásban mondanak, "az parancs". "Aki a rendszerben nem jól teljesít, ahelyett mást kell keresni."
A részrehajlásról
- "Munkahelyünket nem használjuk fel jogtalan előnyszerzésre, és tartózkodunk minden olyan tevékenységtől vagy állásfoglalástól, amely kétséget ébreszthetne részrehajlástól mentes és etikus munkavégzésünk iránt."
A kormány a tankönyvpiacon előbb adminisztratív úton ellehetetlenítette a nem állami tankönyvek rendelését, majd EU-s támogatással előnyösebb helyzetbe hozta magát a tankönyvpiacon. Idén is folytatódik az állami tankönyvkiadó kiadványainak előnyhöz juttatása. És akkor az elmúlt öt év közbeszereztetési gyakorlatáról, a trafikmutyiról, több száz milliárdnyi közpénz lenyúlásáról nem is tettünk említést.
A képmutatásról nem nyilatkozik a véleményezendő dokumentum.