Nehéz eldönteni, hogy melyik a szánalmasabb: a protezsáltjaikat a törzs bölcs öregjeiként minden ostobaságra rávevő balliberális értelmiségiek, vagy a 200 ezer forintos cikkdíjért pitypangnyílásról értekező jobboldali kollégáik. Előbbiek legalább gondolnak valamit a dolgok állásáról, még ha nincs is annak sok teteje.
A fene sem hitte volna, hogy a Magyar Krónika néven bejelentett retro agitprop lefolyóirat indulása csak az egyik lesz a hét parajelenségei közül, pedig így alakult: Magyarország írástudói mindent bevetettek ezekben a szürke napokban ahhoz, hogy teljesen leszoktassanak minket az olvasásukról. Miközben a miniszterelnöki kétbalkéz kordokumentumot grundolt, a másik oldal sem tétlenkedett, ők egy wannabe miniszterelnököt győztek meg arról, hogy kormányfői ambíciók helyett úgymond a győzelem érdekében válassza a legnagyobb lúzer szerepét, úgyis ez megy neki a legjobban. A cél mind a két esetben nemes, hiszen az egyik a „centrális politikai erőtér építő embereinek” állít papírmasé szobrot, míg a másik a „demokratikus erők teljes körű összefogását” célozza meg, minden bizonnyal azért, hogy aztán ők legyenek a centrális politikai erőtér.
Az örök aláíróknak hála Bajnai Gordon hazament, Gyurcsány Ferenc hazajön – a törzs öregjei újra békét teremtettek a szanaszét húzó, a kiéhezés szélén álló ballibek között. Teljesen lényegtelen, hogy az elmúlt 15 hónapban az elkúrást művészi szintre emelő Bajnai számára semmi egyéb lehetőség sem akadt 2014 elejére, a megoldást ugyanazok hozták, akik az elmúlt két évtizedben mindig ott voltak a baloldal diadalainál, illetve az elmúlt lassan tíz év folyamatos katasztrófáinál. Áprilisban menetrendszerűen érkezhet a következő pofáraesés.
Az örök aláírók azonban legalább gondolnak valamit Magyarországról, még ha ezek a gondolatok annyira kínosak is, mint a balatonszárszói színpadon biciklijeiken feszítő Bajnai és Mesterházy kényszeredett mosolya a nagyérdemű felé. Ami azt illeti, ezeknél a gondolatoknál már csak a Magyar Krónika koncepciójából sugárzó gondolattalanság rémisztőbb, az a nemzeti mázzal habosított seggnyalás, ami a NER kultúraideológusai szerint a tisztességes értelmiség feladata: a „sztárolandó személyiségek” imádata, a pitypangnyílás és a rezsicsökkentés csodáinak megörökítése. A korszak ideális jobboldali értelmiségije a nemzet ganajtúrója: saját véleménye nincs, ellenben mindent örömmel megemészt, amit gazdái elédobnak. A Magyar Krónika kétségkívül a nemzeti sötétség korlenyomata lesz.
Gyurcsány Ferenc restaurálása az egyik oldalon, az elmúltnyolcévnél is kártékonyabb rezsim idealizálása a másikon: itt tartanak az úgynevezett magyar írástudók. Azon kevesek, akik nem írnak alá semmit és volt merszük nemet mondani Orbán Viktor magyarhangja, Kerényi Imre baráti unszolására, majd összeszedhetik a Magyarországból maradt törmeléket 2018-ra.