Egy darabig úgy látszott, hogy Áder János köztársasági elnök kialakított magának egy működési módot, amellyel azt a benyomást keltheti, hogy elődjénél komolyabban veszi a törvényhozásra vonatkozó államfői kötelességét, de mégsem zavarja túlzottan egykori pártjának hatalomgyakorlását. Ez azonban a jelek szerint már nem működik. Feltűnő, hogy kedden ötödször halasztották el az Országgyűlésben a Fidesz kérésére a döntést egy visszaküldött törvénnyel kapcsolatban. Igaz, ennek alternatívája az lett volna, hogy pökhendi módon lepöckölik az elnök – és közvetve a korábban őhozzá hasonlóan nyilatkozó Polt Péter legfőbb ügyész – kifogásait.

A kitalált módszer egyébként az volt, hogy a hivatalba lépése óta megkapott kereken 360 törvényből néha egyet-egyet – eddig összesen 17-et – megfontolásra visszaküld. Többnyire egy-egy részletkérdésről fejt ki ellenvéleményt, vagy eljárási hibát tár fel, amelyek kijavítása után gond nélkül aláírhatja a jogszabályt. (Másodjára ezt köteles is megtenni.) Előfordult komolyabb téma és súlyosabb kifogás is, de ekkor is majdnem mindig a puha politikai vétó eszközével élt. Például idén nyáron a takarékszövetkezetek elrablásakor, pedig visszaküldő levele egyértelműen alkotmánysértő megoldásokra hívta fel a figyelmet. A képviselők többsége figyelmen kívül hagyta ezt, miközben könnyen lehet, hogy az Alkotmánybíróság – minden személycseréje és színvonalromlása ellenére – megsemmisítette volna a törvényt, ha az oda kerül.

Egyetlen kivétel volt: a választási eljárási törvényt, benne a szavazni szándékozók kötelező előzetes regisztrációjával, az Ab-hoz küldte az elnök, és az ott meg is bukott. De az, hogy ez volt az egyetlen, arra utalhat, hogy talán van igazság abban a különben elég vadul hangzó elméletben, amely szerint valójában a Fidesz jött rá: saját híveinek se tetszik az ötlet. Az elnök és az Ab közreműködésével lehetett a csapdából presztízsveszteség nélkül kimászni. Emlékezzünk Rogán Antal január 4-i nyilatkozatára, amely szerint lehetőségük lett volna arra, hogy az alkotmány szövegébe beleírva ragaszkodjanak a regisztrációhoz, "de az erő nem minden"! Mondtak ők ilyet máskor? És cselekedtek eszerint máskor? Ugyan már.

November elején „A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról” szóló törvényt megint a képviselőknek visszáruzta a köztársasági elnök, pedig levele félreérthetetlenül alaptörvény-ellenességre utal. Hiszen arra figyelmezteti az Országgyűlést, hogy „Bár védendő közérdek a termőföld védelme és a jogszabályba ütköző szerződések problémájának kezelése, mindez csak az alkotmányossági feltételeknek megfelelő szabályozással érhető el”, márpedig amit neki elküldtek, az „ezeknek a feltételeknek nem felel meg”. A Nagy István Fidesz-képviselő, mosonmagyaróvári polgármester egyéni javaslatára hozott törvény például azt mondja, hogy a földvásárlási „zsebszerződések” semmisek, de emiatt nem lehet bírósághoz fordulni. Áder János erről kifejti: az alaptörvény szerint „tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet”, a Polgári törvénykönyvben pedig az áll, hogy „érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani”. Válaszul Nagy István – civilben agrármérnök, takarmányozási szakértő – kioktatta az elnököt, hogy „a zsebszerződésnek nevezett jogügyletek a tulajdonjogszerzést tiltó jogszabályi rendelkezések szándékos kijátszására irányulnak, de tulajdonjog a tiltó rendelkezés miatt nem keletkezik” (a vevőnél tényleg, teszem hozzá én, de itt az eredeti tulajdonos jogáról van szó), továbbá „az időmúlásból eredő nehézségek” miatt úgyis nehéz lenne visszaadni a földet annak, akié volt.

Megjegyzem, valójában aligha a joghoz nem értő képviselő írta ezt a latin jogi szakkifejezésekkel tűzdelt szöveget, hanem valaki megírta neki. (Annak az egyetlen részletre irányuló módosításnak az indoklása volt ez, amelyben Nagy István engedett volna a bírálatnak. Ezt a szöveget később visszavonta, de az Országgyűlés honlapján most is ott van.) Az ilyen egyéni képviselői törvényjavaslatoknál mindig homályban marad, ki a tényleges szerző, csak az valószínű – bár az se mindig –, hogy nem az erre hivatott állami hivatalnokok. A kormány ilyenkor úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne ahhoz, hogy a köztársasági elnök szerint alaptörvényt sértő törvényt fogad el a parlament – a képviselői mandátummal rendelkező miniszterek és államtitkárok többnyire megszavazzák a vitatott pontokat –, és ugyanígy szemet huny a minden törvény alkotmányosságáért felelős alkotmányügyi bizottság.

Még egy téma ebből a törvényből: az ügyészek egy polgári jogi ügykörben olyan drasztikus bizonyítékgyűjtési jogokat kapnának a legfőbb közellenséggé kikiáltott zsebszerződőkkel szemben, mintha üldözésük fontosabb érdek lenne, mint a rablógyilkosoké. Áder János ezzel kapcsolatban megjegyzi (a kiemelés tőlem származik): „az ügyész számára olyan jogosítványokat állapít meg a törvény, melyek a polgári jogi viták bírósági eljárása során a tisztességes eljárás alapvető garanciáinak érvényesülését akadályozhatják. Amennyiben az ügyészségi hatáskör megállapítására vonatkozó jogalkotói szándék fennmarad, megfontolandónak tartom a megfelelő garanciális szabályokkal való kiegészítést.” Nagy István azonban lényegében azt feleli erre, hogy a cél fontos, a cél pedig szentesíti az eszközt. Persze nem így fogalmaz, hanem eképpen (megint én emelek ki néhány szót): itt „olyan közösségellenes magatartások” jelennek meg, „amelyek nem merítenek ki bűncselekményi tényállást, a magánjog területén nyilvánulnak meg”. Csakhogy szerinte éppen ezért szükséges, hogy „a polgári peres eljárást megelőzően állami kényszer igénybevételével is beszerezhetőek legyenek a jogügyletek jogellenességét alátámasztó bizonyítási eszközök. Itt nem egyenlő felek perlekedéséről van ugyanis szó, hanem kógens törvényi szabályokat szándékosan megsértő és áthágó személyekkel szembeni fellépésről. … Ezért nem indokolt a polgári peres eljárásban alkalmazott általános garanciális szabályokhoz képest továbbiak beépítése”.

Tehát le a zsebszerződőkkel, ennek érdekében le az alaptörvénnyel és a köztársasági elnökkel is! Végül egyelőre mégsem ez érvényesült, mert indoklás nélkül 2014-re halasztották a döntést. Nem tudni, mi zajlik ilyenkor a háttérben. Nem hiszem, hogy azt mérték volna fel a kormánypártban: egy ilyen törvény alkalmazása során valószínűleg ugyanolyan kis egeret szülnének a hegyek, mint a pár évvel ezelőtti nekibuzduláskor. De azért néhány embert biztosan meghurcolnának, társadalmilag, erkölcsileg és anyagilag tönkretennének. Előbb-utóbb pedig az Alkotmánybíróságnál dőlne majd el a jogszabály sorsa – hogy hogyan, az néhány közelmúltbeli döntést látva most már nehezen megjósolható.

A köztársasági elnöknek viszont, bár egy goromba lekoptatást most (egyelőre?) megúszott, el kell gondolkodnia, meddig tűri súlyos bírálatainak figyelmen kívül hagyását azoktól, akik megválasztották. Rendszeresen helybe megy-e ezentúl is a pofonért, vagy komolyan meg akarja akadályozni, hogy a parlamenti többség alkalmi érdekeket követve még a saját – egyébként sok tekintetben erősen vitatható, de néhány évszázados jogi alapelvet mégiscsak leszögező – alaptörvényét is papírrongynak tekintse. Sok eszköze nincs, de néhány azért van.