Nyüzsi Gomperz Tamás 2013. október. 09. 15:18

Sürgős lopásügyi bejelentés

T. Ügyészség! Mindig arra tessenek gondolni, hogy mi volna a vád, ha Gyurcsány lenne a gyanúsított. Igen, hűtlen kezelés.

 

T. Ügyészség!

Napra pontosan egy évvel ezelőtt hívtam fel a T. Ügyészség figyelmét arra a bűncselekményre, amelyet előre megfontolt szándékkal, meglehetősen aljas indokból, a magyar kormány nevével visszaélve követtek el a tettesek. Az ügyben nem történt előrelépés, már amennyiben nem tekintjük előrelépésnek azt, hogy a szabadlábon lévő elkövetők azóta még nagyobb összeggel károsítják meg a magyar államot.

Én személy szerint biztos vagyok abban, hogy a T. Ügyészség nem tekinthető a Fidesz őrző-védő, iratmegsemmisítő és patyolat részlegének, de momentán nem nagyon könnyű megdönthetetlen bizonyítékokat találni a közhiedelem cáfolatára.

Szerencsére mindig van remény az újrakezdésre.

Kezdjük az alapoknál. Tegyük fel, hogy a Fidesz-székház valamennyi helyiségében új plazmatévéket szerelnek fel. Ennek költségeit azonban nem a párt állja, hanem a Miniszterelnökség. Mit lépne a T. Ügyészség ebben az esetben? Nem, ez így még túl absztrakt. Tegyük fel, hogy az MSZP-székház valamennyi helyiségében új plazmatévéket szerelnek fel. Ennek költségeit azonban nem a párt állja, hanem a Gyurcsány Ferenc által vezetett Miniszterelnöki Hivatal, Mesterházy Attila kormányfő egyetértésével. Mit lépne a T. Ügyészség ebben az esetben?

Vádat emelne hűtlen kezelésért. Remek. Ez a helyes válasz. Az MSZP-nek van saját költségvetése, vegye meg abból a plazmatévéit. Ha a Miniszterelnöki Hivatal fizet helyettük, akkor azt a pénzt az MSZP gyakorlatilag ellopja. Legyen ez a kiindulópont. Most bemutatnék egy egészen újszerű módszert, amely eredményesebbé teheti a T. Ügyészség munkáját. Elsőre talán komplikált logikai műveletnek tűnhet, valójában gyorsan elsajátítható technikáról van szó: helyettesítsük az MSZP-t a Fidesszel. A Fidesz kapja a plazmatévéket, a Miniszterelnökség fizet. Nos, ebben az esetben mi a tényállás T. Ügyészség? Nem, a jogszerű adományozás nem jó válasz. Nem, most nem érdekes mit keresett Oszkó Péter a Wizz Airben. Mindig arra tessenek gondolni, hogy mi volna a vád, ha Gyurcsány lenne a gyanúsított. Igen, hűtlen kezelés, megy ez.

Lépjünk tovább. Tegyük fel, hogy nem plazmatévéket kap a Fidesz a kormánytól, hanem hirdetéseket kereken százszor annyiért. Mondjuk, kitesznek az ismert hirdetési vállalkozó (róla majd máskor) felületeire plakátokat „Csak a Fidesz” felirattal. Az akció pár százmilliós költségét a kormány átvállalja. Higgye el a T. Ügyészség, ez ugyanaz, mint a plazmatévé. Teljesen ugyanaz. Plazmatévét vesz, vagy hirdet a párt, mindegy, oldja meg a saját költségvetéséből. Legfeljebb az a különbség, hogy a hirdetés többe kerül, tehát a kár is nagyobb. Monsieur Chirac ellen a francia kollégák azért emeltek vádat, mert a párt néhány alkalmazottjának munkabérét az általa vezetett városháza fizette. Ugyanaz.

Már csak egyetlen lépés van hátra, T . Ügyészség. Egy zsaroló levél akkor is zsaroló levél, ha nem azzal kezdődik, hogy ez egy zsaroló levél, viszont pénzt követelnek benne a kompromittáló fotóért. Ha egy Rembrandt-képen nincs aláírás, attól az még egy Rembrandt-kép. Ez pedig egy választási plakát akkor is, ha nincs rajta, hogy Fidesz. Illetve rajta van, csak nem betűvel, hanem színnel. Meg idióta szöveggel, amelynek annyi köze van a közcélú tájékoztatáshoz, mint a felcsúti polgármesternek a nevén lévő vagyonhoz.

Én tartanám méltatlannak a T. Ügyészségre nézve, ha ezt részletezni kellene. A mocsári zsurlónál magasabb életformák mind pontosan beazonosítják, hogy itt a Fidesz hirdet, a kormány nevével visszaélve, nem pártpénzből. Azaz a hűtlen kezelés tényállása forog fenn, különösen nagy értékben elkövetve, visszaeső módon. A bűnszövetkezet kérdésének megítélését a T. Ügyészségre bíznám.

A tettes nem ismeretlen.

Akkor jövőre találkozunk ugyanitt, üdvözlettel:

Gomperz Tamás

budapesti lakos
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.