Miután a képviselőnő nyílt levelet írt minden Marikának és Terikének, aki hosszas bántalmazás után még visszamenne az elborult baromhoz, aki permanensen kínozta, s e levélben azt tanácsolta, hogy nem kéne mégse visszamenni, a Nők a Nőkért Egyesület önkéntesei ráirányították a verbális kartácságyút. Baromi modoros (pl. „a magázódó forma a bevett és az udvarias” stb.,) levelükben először is azt nehezményezik, hogy  Ertsey tegeződve szólította meg képzeletbeli nőtársát, s közölték, hogy ők bizony, a NANE, mindenkivel magázódnak.

Ami egyrészt hazugság, másrészt vérciki, de menjünk tovább.

A nanésok, magukat erkölcsi ideálként pozicionálva, kifejtik: „soha nem kérjük számon a bántalmazottakon, miért nem lépnek ki a bántalmazó kapcsolatból”. Stimmt, de Ertsey sem kérte számon, hölgyek. Csupán bátorította Terikét/Marikát, hogy ha lehet, ne botorkáljon vissza a pofonok völgyébe. Nem lenne baj, ha máskor olvasnátok, mielőtt írtok.

De a legjobb most jön: „Az áldozatok látszólag segítő szándékból történő fenyegetését mi szóbeli erőszaknak tartjuk, aki ilyet tesz, pontosan azt teszi, amit azok, akiket ő maga bántalmazónak tart.” Érted, Ertsey erőszakol, sőt: pontosan azt teszi, mint a komondoros asszonykínzó.

Jaj, lányok. Mint feminista pasi, hadd kérdezzem már meg: muszáj azt üzenni a világnak, hogy hülyék vagytok, de tökéletesen? Még elhiszi a világ, aztán nézhettek. És az nem tenne jót az ügynek sem, mármint a családi erőszak elleni küzdelemnek. Már ha az ügy még érdekel titeket egyáltalán.