A Fidesz eddig minden ellene tiltakozót megevett reggelire. A diákok megúszták az első étkezést, meglepően keményen tárgyaltak, de nem kerülték el az összes csapdát: a Fidesz tárgyalási stratégiájával szemben ugyanis mindenki védtelen, aki megegyezésre törekszik, mert a Fidesz nem megegyezni, hanem győzni akar.
A diákság meglepően keménynek bizonyult a múlt évi tiltakozásokkor, úgy tűnt, a Fidesz három éve alkalmazott tárgyalási stratégiája velük nem működik. Mármint az, hogy a megegyezési szándékot hangsúlyozzák, a másik felet tárgyalóasztalhoz ültetik, ezzel elhárítják a további tiltakozásokat, majd megkísérlik megosztani a túloldalt, illetve annak néhány prominensét megnyerni (khm) maguknak, végül valami látszatengedménnyel lezárják a kérdést. A Fidesz kiszámíthatóan minden alkalommal átveri a másikat.
A másik fél, akinek célja a megegyezés, mindig veszít az ilyen helyzetben. A fogolydilemma játékelméleti példa sokáig ezt, az ellenfél következetes átverését tartotta a mindig győztes stratégiának. Ez minden ellenfélnél működik is, aki kölcsönös előnyökön alapuló megállapodást szeretne. Egy kormányzat esetében ez fokozattan igaz. A kormány olyan tekintély, amelyikkel szemben nem feltételezheted a tárgyalások elején, hogy úgyis át akar ejteni. Nem mondhatod a közvéleménynek, hogy azért nem mutatok kompromisszumkészséget, mert valójában a kormány nem akar kompromisszumot.
A diákok voltak az elsők, akik a tárgyaláson félretették a tekintélytiszteletet és társadalmi elvárásokat, vállalták a kompromisszumképtelenség látszatát, ezért voltak képesek sokáig kitartani. Ez ellen a mindig csalós stratégia nem működik jól. Orbán azonban még így is jól játssza ezt a játszmát. Észrevette, hogy így nem nyerhet ezért néhány kisebb célt tűzött ki maga elé, amelyek végül is működőnek tűnnek.
1. A diákok végig a megfelelő körülményű tárgyalást tartották elsődleges célnak, csak ennek mikéntjéről vitatkoztak. Ez abból a tévedésből indul ki, hogy ha tárgyalunk, akkor meg is egyezhetünk. Nem értették, hogy a tárgyalás valójában a vereséggel ér fel. Nem jutottak el addig, hogy kormányzatot megegyezésre és a probléma megoldására alkalmatlan színben tüntessék fel, amellyel egyáltalán nem szabad tárgyalni. Így nem érhették el valódi céljukat, a megegyezést.
2. Orbán fontos célja volt, hogy a diákok megmozdulásait kiemelje a politikai térből ("vegyék észre, hogy mikor válnak a pártok játékszerévé", üzente). Egyrészt így nem válhatott egy ilyen súlyú politikai kérdés a politika részéve, másrészt az ellenzék nem volt képes profitálni az ügyből. A másik oldalon viszont a diákság gyengült, mert nem kapott politikai támogatást.
3. Ügyelt rá, hogy őt tartsák a probléma kezelésére alkalmasnak és felelősnek. Ne merüljön fel olyan, hogy ezt más politikai erőnek kell megoldania a választások után. Pedig a választások közel vannak, a kérdés a jövőről szól és politikai, a diákoknak a főbb politika szervezetekkel tárgyalniuk kellett volna. Ebben az esetben a kormány defenzívába kerül és megegyezési kényszer áll elő. A diákok nem vették észre, azzal kényszerítik a kormányt megegyezésre, ha nem tőle várják a megoldást.
4. Orbán nem emelte fel saját szintjére a diákokat, így magát a problémát is bagatellizálta. Diákok nagyon szerettek volna vele tárgyalni, de erre nem volt hajlandó, helyette inkább látványosan hírességekkel fotóztatta magát a FIFA-nál.
5. Fontos volt, hogy az egyre egységesülő és együtt mozgó diákszervezeteket valamilyen módon megossza. Ezért a tárgyalásokra már nem hívta meg a HAHA-t. Amikor a HÖOK ezt elfogadta, besétált a csapdába és a kormány forgatókönyvének, vagy egyéni érdekeinek megfelelően cselekedett.
6. Az orbáni tárgyalási stratégiának fontos része, hogy az egyéni érdekek gyengítse ellenféleit. A háttérben ezt folyamatosan alkalmazzák. Ez a „vedd meg, vagy ha nem tudod, pusztítsd el” stratégia, amit gengszterfilmekből ismerhetünk.
A tárgyalások végkifejlete, ezúttal még az átlagosnál is nevetségesebb és átlátszóbb. Jó szándékkal nehezen érhető, miért sétálnak bele a diákok a csapdába. Az még viccnek is rossz, hogy meghatározott pontszám felett lehet ugyan ingyenes az ominózus 16 szak, de olyan magas a pont, senki nem jut be. Ez fájdalmasan hülyének nézi a másik oldalt és nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ilyet senki nem ír alá jó szándékúan.
Ennek ellenére a diákok lehetősége még mindig nem múlt el, hogy valódi kompromisszumra kényszerítsék a kormányt és az országnak megfelelő rendszert vezessenek be. Ehhez a Fidesz gyenge pontjára kell tapintani. Orbán attól fél a legjobban, hogy a diákság az ellenzékkel dolgoz ki közös programot, velük egyezik meg. Az ellenzék úgy vág neki a választásnak, hogy a diákság által szentesített oktatási programja van. Attól a eltekintve, hogy egy ilyen program az országnak jól jönne, ez a lehetőség a diákságot felértékelné és a Fidesz sokkal gyors engedményekre kényszerülne. Ezt első körben sikerült kivédeniük, arra játszottak rá, hogy a diákok szeretnek politikailag függetlennek látszani. A dolog persze érthetetlen, mert ha a diákok tárgyalnak a politikai paletta egyik oldalával, a Fidesszel és a kormánnyal, akkor tárgyalni kéne a másik oldallal is. Főleg úgy, hogy a választások közel vannak, és semmi garancia arra, hogy a Fidesz kormányoz tovább.
Racionálisan tehát kötelező lenne az ellenzékkel is tárgyalniuk. De van ennél politikusabb és nehezebben támadható módszer. A diákság kezdjen el kidolgozni egy konszenzuson alapuló hosszú távú programot. Ehhez hívjanak össze egy oktatási kerekasztalt, mert olyan program kell, amit minden szereplő elfogad. Legyen ez a Nemzeti Együttműködés Oktatási Kerekasztala. Ide minden fontos szereplőt meghívnak, kormány, ellenzék, szakmai szervezetek. Ha megteszik, két napon belül meglesz a megegyezés. De az még jobb lenne, ha végre egy mindenki számára elfogadott, finanszírozható oktatási koncepció születne.