Nyüzsi nyüzsi 2013. január. 22. 13:12

A nemzetközi jog szerint

A francia nagykövet válaszol szerzőnknek.

Nemrég Seres László ehelyütt üdvözölte a francia csapatok Maliban végrehajtott harci cselekményeit. Ám a nyugati világ álszentségét is szóvá tette az eset kapcsán.

Többek közt ezt írta: „teljes szívemből támogatok mindennemű katonai akciót lator államok, ill. az al-Kaida brandet használó alvállalkozók ellen, nekem nem hiányzik az ENSZ Betéti Társaság jóváhagyása. De nekik? ENSZ-akcióról van szó? Egyáltalán nem, Párizs csak napokkal a csapatok odaküldése után vetette fel, hogy a BT-nek dolga lehet a mali üggyel. Létező, december 20-i keltezésű ENSZ-határozat persze van, de hát ilyen volt Irak esetében is, 1441-es volt a száma, mégis mindenki jogtiprónak minősítette az intervenciót. NATO-akció folyik Maliban? Dehogy, a NATO csak utólag üdvözölte a katonai beavatkozást, hálásan megemlítve, hogy Párizs nem kérte a segítségüket. Önvédelemből vonultak be, Mali megtámadta Franciaországot? Ugyan”.

Kollégánk írásával kapcsolatban a francia nagykövetség az alábbi válasz közlését kérte:

 

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az Önök újságírója azt állítja, hogy Franciaország az ENSZ keretein kívül indította el akcióját Maliban. Épp ellenkezőleg, Franciaország fellépése illeszkedik a nemzetközi jog szorosan vett kereteibe. A francia fellépés a mali elnök formális kérésére adott válasz, amely az ENSZ Alapokmányának az önvédelem jogáról szóló 51-es cikkével összhangban zajlik. Az akció megfelel az ENSZ 2056-os, 2071-es és 2085-ös számú határozatainak, amelyek felszólítják a tagállamokat, hogy támogassák a mali erőket a terrorista csoportok ellenében.

A Biztonsági Tanácson belül minden partnerünk elismerte, hogy Franciaország a nemzetközi jogot tiszteletben tartva, az ENSZ Alapokmányával összhangban lépett fel, mivel Franciaország a mali hatóságok kérésére avatkozott be.

A francia beavatkozás a Mali fővárosát, Bamakót fenyegető terrorista csoportok offenzívájából eredő szükséghelyzet eredménye. Azonban amint megállítottuk a terrorista offenzívát, a francia politika prioritása nem változik, a lehető leggyorsabban érvénybe kell léptetnünk a 2085-ös határozatot annak minden rendelkezésével együtt, többek között az afrikai csapatok azonnali bevetésén keresztül, a mali haderő támogatására. Az Afrikai Unió, az ECOWAS és a mali hatóságok tehát nemzetközi segítséggel hamarosan képesek lesznek újra ellenőrzésük alá vonni ezt a folyamatot. Az afrikai csapatok bevetése is megkezdődött.

Olvasóik megfelelő tájékoztatása érdekében hálás lennék Önnek, ha ezt a levelet mielőbb közzétenné. Előre is köszönöm Önnek, és kérem, Tisztelt Főszerkesztő Úr, fogadja megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

 

Roland Galharague

Franciaország magyarországi nagykövete

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.