Nyüzsi nyüzsi 2012. december. 27. 16:21

A Vidnyánszky híres nyája

A tél meghozta végül a kultúrharcot is, és pár röpke hét alatt az is kiderült, hogy ebben a háborúban ki nyerhet, és ki az, aki biztosan veszít.

Percekig ünnepelte a közönség Alföldi Róbertet az Angyalok Amerikában című előadás után. Az ünneplő tömegben voltak szép számmal kormánypártiak is, ahogy a színház törzsvendégei között is előfordulnak olyanok. Hogy itt nem a szokványos szekértáborok közötti kultúrharc újabb epizódjáról van szó, azt közvetve bizonyítja Szörényi Levente nyilatkozata: a „nemzeti oldal” kultikus darabjának számító István a király rendezését Alföldire bízta, egyben színházvezetői munkájáról is pozitívan ejtve szót. Ezt még a legrosszindulatúbb, legelfogultabb értelmezés is csak nehezen tudná kudarcként beállítani, nem is beszél senki Alföldi távozását követően bukásról. Sőt, az megkérdőjelezhetetlen siker, hogy Alföldi ciklusa végére elérte, hogy a Nemzeti Színház üggyé vált, amelyre egyaránt figyel szakma és publikum. 

Aki viszont győzött a pályázaton, könnyen lehet, hogy végül alulmarad. 

Nem azért, mintha Vidnyászky egy középszerűnél is gyengébb senki volna, ahogy egyesek buzgalmukban és indulataik által motiváltan minősítették. Vidnyánszky Attila formátumos rendező. Ám ez az eljárás nem egyszerűen becstelen és méltatlan (a bírálók közül többen személyesen is kötődtek Vidnyánszkyhoz), hanem végleg kiöli a művészt Vidnyánszkí Attilából.

A döntés mögött állók se nagyon titkolják, hogy politikai okok állnak a háttérben. Ehhez próbáltak valamiféle kulturális gőzt fújni: tagadni mindent, amit az Alföldi-féle színházzal azonosítanak, s Vidnyánszkynak ezzel azonosulnia kell, legalábbis meg kell próbálnia megfelelni az elvárásoknak. Egy művész azonban mindig mindent megkérdőjelez, és alkotásról alkotásra (ez esetben előadásról előadásra) teremti újra saját világát. Még a legjobb értelemben vett propagandista szerep sem fér össze a szuverén alkotóval.

Másfelől azoktól, akik a döntést meghozták, akik Alföldi menesztését helyeslik, akik kulturális missziónak tekintik a nem maguk fajták kitúrását mindenhonnan, nem lehet szabadulni.

Egy némely ifjú jobberek képzelegtek arról, hogy az elmúlt két és fél év botrányai valamiféle kultúrharc kisülései. Téves megfejtés; a kormány eddigi működésének nem volt semmiféle kulturális karaktere, leszámítva a leküzdhetetlen vonzódását a giccshez, ami leginkább az alaptörvény preambulumában öltött testet, de ha ezt kritika érte, akkor a kormány úgy-ahogy hívei (de inkább az ellenzék kritikusai) rámutathattak a másfajta ízléssel és fölfogással rendelkező helyzetbe hozott vagy helyén hagyott személyekre. S valóban: a kormány uszályában helyet kaphatott az extravagáns táncos, a posztmodern író és publicista, a komolyan vehető tudós, a formabontó koreográfus, az újító művészeti menedzser és így tovább.

Eddig. Gulyás Gábor elmozdítása, a Nemzeti Színház einstandolása vagy a közszolgálati média kulturális műsoraiban véghezvitt újabb tisztogatási hullám megmutatta, hogy a flúgosok, a sértettek, a tehetségtelenek nyomulása nem tűr kompromisszumot, hiába vívják néhányan utóvédharcaikat egy-két kultúrintézet, színház vagy akár a Művészetek Palotája élén.

Jól látszik ez Vidnyánszky első személyi döntésein. Nem azért, mert Eperjes Károly nem jó színész. Az. De nem kell őt közelebbről ismerni, hogy az ember ne akarja vezetői pozíció közelébe engedni. Csak, hát, Szamóca a miniszterelnök barátja, amiből egyikük se csinál nagy titkot, és ez nem az a helyzet, hogy az ilyesféle barátságoktól el lehet tekinteni. Az pedig, hogy valaki a médiatörvény és az elmúlt évek megannyi parlamenti mélyrepülése után Pálffy Istvánt kéri föl kommunikációs igazgatónak, az – Lázár Jánostól kölcsönvett kifejezéssel – annyit is ér.

Ez a kör nem ereszti az embert; az elfeketegyörgyösödés a kormányzat közelében megállíthatatlan, így az új kulturális csetepaték frontvonala nem jobb és bal, haladók és maradiak között húzódik, hanem az egyik oldalon ott a neofita ájtatoskodás, a műhímzett magyarságeszmény és a tomboló giccs, azon kívül meg minden és mindenki más. A tanulság pedig, hogy ha némelyek ennyire ki akarják robbantani a kultúrharcot, akkor az ki is robban.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Tech Bedő Iván 2021. május. 13. 13:12

Ha már a rendőrséget is zsarolják, akkor tényleg baj van

A hackerek az ellopott adatokat már nemcsak titkosítják, hanem azzal zsarolnak, hogy ki is szivárogtatják az érzékeny információkat. A kiberbűnözők eszköztára bővül, már nem félnek közművek - mint most egy olajvezeték - ellen bevetni őket, vagy akár a hatóságokat is támadják. A háttérben felsejlenek a kevésbé demokratikus berendezkedésű államok.