Nyüzsi Krokovay Zsolt 2012. július. 17. 20:00

Az alkotmánybíróság fellázadt?

A hvg.hu tegnapi tudósítására, amelyikben az Alkotmánybíróság bírák nyugdíjazását illető döntéséről számol be, reagál Krokovay Zsolt.

A Fellázadt az Ab: visszamenőlegesen semmis a bírók nyugdíjazása című híradásból tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság 7:7 arányban meghozott határozatában az elnöki szavazat döntött a bíró nyugdíjkorhatár törvényének alkotmányellenességéről. Az AB elnöke, akitől a határozat indokolása is származott, nem hivatkozott természetesen a korábbi főbíró álláspontjára, amely a törvényt „a demokratikus jogállam alapelveivel ellentétesnek” nevezte, de az, hogy megállapította, az alkotmányellenes törvény sérti a bíró elmozdíthatatlanságának, s így a bíró és a bíróság függetlenségének elvét, gyakorlatilag azonos tartalmú azzal. A történelmi alkotmány 1869 óta kimondja, hogy „bírákat tisztségükből – ahogy az Alaptörvény fogalmaz - csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani”.  Az, hogy a nyugdíjkorhatárt alacsonyabb rendű törvény rögzíti, az elnök véleménye szerint is kijavítható, de ez csak úgy lehet alkotmányos, ha megszűnik „a demokratikus jogállam alapelveinek”, az elmozdíthatatlanság elvének sérelme.

Egyelőre ennyi a hír. Meg az, hogy a kormányfő úgy kommentálta a döntést, hogy „a rendszer marad”. És pusztán az a tény is megvilágítaná a jogállam alapelveinek e vitatott felfogását, ha a kormány egy képviselője, az igazságügyi államtitkár, érdemben elmarasztalja az Alkotmánybíróság határozatát. Az azonban egyenesen a nyegleség határát súrolja, hogy ezt az illetékes kormánytisztviselő oktató célzattal teszi egy televíziós beszélgetésben, azt a látszatot keltve, hogy ő itt most ízekre szedte az Alkotmánybíróság elnökének okfejtésében (és gondolom a hozzá csatlakozott fél tucat alkotmánybíró ítéletében) a logikai hibát. Nem is beszélve akkor a Legfelső Bíróság egykori főbírájának, a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság egykori bírójának számára, úgy tűnik, ma már eleve tárgytalan protestálásáról. Jól gondolja majd meg Strasbourg, hogy minek teszi ki magát.

Időközben az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársai is elemzést jelentettek meg lapunkon az Ab tegnapi döntésével kapcsolatban.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.