Vállalat + Vezető hvg.hu 2016. március. 03. 13:12

Új Tocsikok jöhetnek - hiénák a pályázatírás bizniszében

„XXI. századi Tocsikok jönnek, akik Magyarország létét veszélyeztetik. Az nem vigasztal, hogy pár év múlva kiderül, majd talán börtönbe küldik őket. Addig is a fejlesztési területeken olyan károkat okoznak az államnak, piaci szereplőknek, hogy több év, míg helyreáll a rend, ha helyre tud.” A magukat közvetítőnek nevezőkre akadt ki Essősy Zsombor, egy neves uniós pályázatíró cég vezetője.

Egy neves pályázatíró cég, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója blogjában akadt ki a magukat közvetítőknek nevezők miatt. Erős mondatok jönnek.

„Egy fekete nagy dzsip leparkol a Parlament melletti étterem előtt a tilosban, vészvillogóval. Kiugrik belőle egy jólfésült, öltönyös ember. Bent már várják, mint egy megváltót.” Ő a közvetítő, akinek elvben az a munkája, hogy a pályázati pénzeket kijárja. Igaz ezt az átlagos piaci ártól eltérően, 15-30 százalékért, mert hát „nagy ára van a biztonságnak.”

Megjelentek ugyanis a pályázatíró piacon úgynevezett közvetítők, akik a pályázókat támadják be, mondván kapcsolatrendszerük segítségével biztos a siker. Munkát, semmit nem végeznek, viszont ha tényleg nyer a pályázó elviszik a támogatási összeg 15-30 százalékát. Ha meg nem nyer, akkor mossák kezeiket.

Az már más kérdés, hogy ezt az árat a pályázó hogyan tudja majd kigazdálkodni. „Oldja meg… máskülönben soha nem nyer”.

Essősy szerint a pályázati pénzek Magyarország versenyképességének szempontjából létfontosságúak és sok ember dolgozik lelkiismeretesen az államigazgatásban és a piaci szektorban azon, hogy tisztán, transzparensen haladjanak a fejlesztések.

Ám a közvetítők miatt Essősy XXI. századi Tocsikokat vizionál, „akik Magyarország létét veszélyeztetik”, és olyan károkat okoznak, amelyek helyreállításához több év kell majd.

A Miniszterelnökség ugyan most odacsapni szándékozik a nagyon magas visszacsorgatott díjakért dolgozó „kijáróembereknek”, de a helyzet egyáltalán nem megnyugtató.

Miről olvasna még? Miről hallgatna előadást? Köszönjük, hogy válaszával segíti munkánkat!

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.