Vállalat + Vezető MTI 2015. március. 20. 10:55

12 milliárdos autóipari beruházást jelentett be Szijjártó

A csapágyakat gyártó FAG növeli gyártási kapacitását és logisztikai fejlesztéseket hajt végre Debrecenben. A kormány 772 millió forinttal támogatja a projektet, amely 72 új munkahelyet teremt.

Tizenkétmilliárd forint összértékű beruházást hajt végre Debrecenben a Schaeffler-csoporthoz tartozó, gördülőcsapágyakat gyártó FAG vállalat; a német autóipari cég befektetése 72 új munkahelyet teremt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter elmondta, a kormány 772 millió forint támogatást nyújt a beruházáshoz, amelynek keretében az FAG logisztikai fejlesztést hajt végre, új eszközöket szerez be, és növeli a gyártási kapacitást.

MTI / Bruzák Noémi

Ezzel a 12 milliárd forintos fejlesztéssel egy háromlépcsősre tervezett beruházás első két fázisa valósul meg. A harmadik ütemről még folynak a tárgyalások a cégcsoport és a magyar kormány között. Ha megszületik a megállapodás, további több száz új munkahely jöhet létre Magyarországon - mondta. 

109 reménybeli befektető

A miniszter hozzátette, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) jelenleg 109, Magyarországon tervezett beruházásról tárgyal reménybeli befektetőkkel. A megbeszélések nagyjából fele olyan vállalatokkal folyik, amelyek már jelen vannak Magyarországon, vagyis újrabefektetők lennének. "Ez azt mutatja, hogy töretlen a bizalom Magyarország iránt a nemzetközi gazdasági életben" – mondta Szijjártó Péter.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.