2006. augusztus. 31. 13:38 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 31. 13:39 Választás 2006

Békésben 52 településen állít polgármesterjelölteket az MSZP

Békés megye 75 településéből 52-ben állít vagy támogat polgármesterjelölteket az MSZP - közölte a párt megyei alelnöke.

Varga Zoltán elmondta: a szocialistáknak az a törekvése, hogy az idei önkormányzati választásokon mind a településeken, mind a megyei képviselő-testületben megőrizzék eddigi pozíciójukat.

A megyei önkormányzatban az elmúlt ciklusban a 40 fős testületben húszan voltak a szocialisták, s az elnököt is ők adták, így a három szabad demokrata képviselővel kiegészülve biztosítani tudták a kormánypárti többséget. A települési önkormányzati vezetők között pedig az elmúlt négy évben 33 olyan polgármester volt, aki vagy az MSZP színeiben vagy a baloldali párt által támogatva nyerte el székét.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.