Halálosan megfenyegették az SZDSZ monori elnökét
Halálosan megfenyegették az SZDSZ monori elnökét - közölte Gusztos Péter ügyvivő sajtótájékoztatón pénteken.
Gusztos közölte, Dobos György házának kapujára pénteken hajnalban vörös festékkel horogkereszteket és "Meghalsz!"-feliratot festettek.
„Tegnap délután Orbán Viktor és hívei tartottak Monoron egy nagygyűlést, másnap reggelre, mit tesz Isten, az SZDSZ monori elnökének kertkapuján vörös festékkel horogkeresztek és "Meghalsz!"-felirat jelent meg" - mondta a liberális politikus.
Véleménye szerint a kaput szélsőjobboldali gondolkodású emberek mázolták össze. Hozzátette: Dobos György ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője határozottan visszautasította, hogy Gusztos Péter párhuzamot vont Orbán Viktor monori gyűlése és a helyi SZDSZ-es politikus fenyegetése között.
A szóvivőnő hangsúlyozta, a Fidesz az ilyen és ehhez hasonló cselekményeket
a legmesszebbmenőkig elutasítja. Mint mondta, sajnálják, hogy a választási kampányt ilyen események árnyékolják be, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy gyakorlatilag már minden párt képviselőjelöltjeit értek gyalázkodó, negatív események, fenyegetések az elmúlt időszakban.