2006. március. 25. 10:23 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 25. 10:26 Választás 2006

Területi listák elleni kifogásokat utasított el az OVB

Öt területi lista nyilvántartásba vétele elleni fellebbezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki budapesti ülésén. A fellebbezések a Centrum Párt három, illetve az MCF Roma Összefogás Párt két megyei listáját érintette. A fellebbezések azonos szövegűek voltak, s különböző címekről érkeztek.

Az OVB megállapította, hogy a beadványok valójában nem a területi lista ellen irányulnak, hanem azt kifogásolták, hogy a listák állításához szükséges ajánlószelvények nem voltak rendben. Mivel ebben az esetben a fellebbezés lehetősége már lejárt, az OVB nem vizsgálta érdemben, hogy hibásak voltak-e az ajánlószelvények, hanem elutasította a kifogásokat. Ezzel az indoklással két kifogást utasítottak el, amelyek valós címekről és nevekről érkeztek. 

Másik három esetben a választói névjegyzékből nem lehetett megállapítani, hogy a fellebbezés benyújtója valóban azon a lakcímen lakik-e, amit feltüntetett, itt az OVB azért hozott elutasító határozatot, mert nem tisztázott, hogy van-e a kifogásolónak választójoga, márpedig ez feltétele a fellebbezésnek.

Fellebbezést nyújtottak be március 24-én a Magyar Kommunista Munkáspárt Pest megyei területi listája ellen is. Ebben a megyében 16 választókerület van, s a listaállításnak az a feltétele, hogy egy párt legalább négy választókörzetben állítson egyéni jelöltet. 

A kifogás szerint a Munkáspárt négy egyéni jelöltje közül az egyik nyilvántartásba vétele nem zárult le jogerősen. Ezért nem lehetett volna területi listát állítani. 

Az OVB megállapította, hogy a Pest Megyei Bíróság tévesen alkalmazva a 2005-ben módosított választási törvényt, a vitatott esetben nem elutasított vagy elfogadott egy, a nyilvántartásba vételre  vonatkozó  fellebbezést, hanem új eljárást rendelt el. Ez annyit jelent, hogy az eljárási és  fellebbezési határidőket figyelembe véve, a Munkáspárt területi listája nem kerülhetett volna a szavazólapokra, s ezzel veszélybe került volna a külföldi szavazás, amit az első fordulóban április 1-jén tartanak. 

Az OVB elutasította a fellebbezést - nyilatkozta Halmai Gábor, az OVB tagja -, mert nem fogadta el a fellebbezés benyújtójának azt az érvelését, hogy a területi lista állításának a jogerős nyilvántartásba vétel lenne a feltétele. Az új választási jogszabályok miatt ez egyszerűen nem várható el, így az OVB elfogadta azt, hogy a Munkáspárt területi listát állított. 

"Ha a bírósági eljárások későbbi menetében kiderül, hogy valakinek a négy jelölt közül nem volt rendben a nyilvántartásba vétele, akkor még mindig lehet korrigálni a szavazólapokon. Ahhoz, hogy a Munkáspártra az április 1-jei külföldi választáson szavazni lehessen, az kellett, hogy az OVB ezt a fellebbezést most elutasítsa" - mondta a döntésről Halmai Gábor.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.