Hosszabb és biztonságosabb repülést ígérnek azok a drónok, amelyeket önellenőrző idegrendszerrel szerelnek fel. Persze nem pont olyan megoldásról van szó, mint amilyen az emberi idegrendszer, az ötletet mégis ez adta a fejlesztéshez.
Piackutató cégek előrejelzései szerint a drónok globális piaca 2030-ra elérheti az 54,6 milliárd dollárt, a kereskedelmi szektor pedig 7,7 százalékos összetett éves növekedési ütemmel nő. Ezeket az adatokat figyelembe véve nem meglepő, hogy intenzív kutatás és fejlesztés folyik ebben a szektorban.
Az egyik ilyen újdonság a teherszállító drónokat érinti, amelyeknek van egy régi korlátjuk: rendszeresen le kell szállniuk, hogy a földi személyzet biztonsági ellenőrzést végezhessen. A Southamptoni Egyetem kutatói azonban egy olyan megoldással kísérleteznek, amelyik lehetővé teszi, hogy a drónok figyelemmel kísérjék saját szerkezeti állapotukat, csökkentve ezzel az időigényes leállásokat.
A kutatók egyfajta „idegrendszert” készítettek a drónok számára. Optikai szálakról van szó, amelyek figyelik a testben keletkezett feszültségeket, nyúlásokat, mechanikai problémákat, valahogy úgy, ahogyan az idegek is közvetítik az információkat az emberi testben. A rendszer valós idejű információkat küld vissza fény – nem pedig elektromosság – felhasználásával, amivel elkerülhetők a rádiófrekvenciák okozta interferenciával kapcsolatos problémák, ami az elektronikus rendszerek egyik hátulütője.

A megfigyelő rendszer az „optikai foltoknak” nevezett technikán alapul, ahol konkrét képeket vetítenek ki az észlelt nyúlások és feszültségek alapján. Ezután mesterséges intelligencia alapú algoritmusok elemzik ezeket a mintákat, hogy felmérjék a lehetséges károkat, és figyelmeztetik a személyzetet, ha problémák merülnek fel.
A kezdeti tesztrepülések ígéretesek voltak. Az adatok azt mutatták, hogy a száloptikás technológia jelentősen meghosszabbíthatja a repülés időtartamát azzal, hogy csökkenti a kézi ellenőrzések szükségességét. A kutatók célja, hogy a megoldásuk már jövőre kereskedelmi forgalomba kerülhessen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.