Arcfelismerő technológia segítségével azonosítja a bűnözőket az az új kínai robot, ami az utcákat járva, a rendőrök mellett teljesít szolgálatot.
A kínai hatóságok elkezdték tesztelni a távol-keleti országban fejlesztett robotzsarut, ám ez a gép nagyon másként néz ki, mint ahogy a szó hallatán elképzelni az ember. Egy sci-fi filmbe azonban tökéletesen beleillene.
Az RT-G nevű gépet a Logon Technology fejlesztette ki, és úgy néz ki, mint egy hatalmas golyó. A gépet extrém felhasználásra tervezték, így képes vízben és szárazföldön is közlekedni, nagyjából 35 km/h csúcssebességet tud elérni, miközben egy óriási ütközést is képes kibírni.
A robot igazi különlegessége azonban az, hogy a mesterséges intelligencia segítségével fel tudja ismerni a bűnözőket, erről értesíti a rendőröket, valamint képes mozgásképtelenné tenni a célszemélyt – írja az Interesting Engineering.
A beszámoló szerint a Logon Technology gépe képes akár a sárban is elboldogulni, így nagyon kevés dolog tudja csak megállítani. Hogy mennyire nem egy koncepcióról van csak szó, azt jól mutatja, hogy a robot bemutatása után két hónappal már járókelők látták az utcán a rendőrök mellett dolgozni a gépet.
A The Sun azt írja, az RT-G arcfelismerő technológiával dolgozik, hogy azonosítsa a bűnözőket, vagy egy zavargás esetén az embereket. Az egységnek van egy hálóvetője, amely segítségével vissza tudja tartani a gyanúsítottat, könnygázt tud rá fújni, valamint hanggránáttal tudja őt összezavarni.
A lap megjegyzi: Kína régóta törekszik arra, hogy robotokat vessen be a bűnüldözéshez, így az RT-G ennek a projektnek egy újabb állomása.
Hasonló törekvése van egyébként az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának is, de már a szingapúri repülőtéren is járőröznek az egységek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.