Tech HVG 2024. december. 04. 07:02

2024 legjobb találmányai: vegán fülhallgató és a gokart, ami jóval több, mint aminek elsőre látszik

A szórakoztató elektronika évtizedek óta az egyik legnépszerűbb kategória például a karácsonyi ajándékvásárlásnál. Ezért is érdemes átfutni, hogy ezen a területen miket válogatott be a Time magazin az év 200 legjobb találmányát összegyűjtő listájára.

Játék határok nélkül

A Nintendo évtizedek óta töretlenül hisz a kézi játékgépekben, miközben a többi konzolgyártó hol felszáll a vonatra, hol leugrik. Most éppen a felszállás időszakában járunk, olyannyira, hogy más technológiai vállalatok is aktívan érdeklődnek a szegmens iránt. Az okostelefonjaival éppen idén a magyar piacot is megnyitó kínai Tecno Pocket Go néven adott ki egy konzolt. A gép jelentősen különbözik a piacon lévő többi eszköztől: nincs hozzá kijelző.

Pontosabban van, méghozzá egy kiterjesztettvalóság-szemüveg formájában, amit ha felvesz a játékos, akkor olyan élményben lehet része, mintha egy 215 hüvelykes képernyő előtt ülne. A készülék képes lekövetni a fejmozgást és rezgéssel ad visszajelzést a játékos számára. A cég szerint a kontrollerrel együtt nemcsak konzolként, de egy hordozható windowsos számítógépként is használható.

TECNO Pocket Go — AR PC Handheld

TECNO Pocket Go creates a “new gaming wonderland” in handheld PC form in AR industry. By seamlessly integrating with the Windows gaming ecosystem and utilizing advanced head tracking technology, it brings an unparalleled 6D immersive experience to users.

Telefonnyi nyugalom

Bár az okostelefonokon ma már erősen meg lehet szűrni, mely alkalmazások küldhetnek értesítést a felhasználó számára, még így is túlságosan zavaró/stresszes lehet a készülék használata. Ezt a problémát felismerve alkotta meg a kínai Boox a saját, okostelefon méretű készülékét, ami valójában egy felokosított e-könyv-olvasó.

This Phone is Bad… Which Makes it Better?

This is the paradox of the Boox Palma The Studio Video: https://youtu.be/HMyurkqaddc?si=7DXkeq8P9tSsiS7h&t=5 The Boox Palma: https://geni.us/TyYRwm MKBHD Merch: http://shop.MKBHD.com Tech I’m using right now: https://www.amazon.com/shop/MKBHD Intro Track: Logic https://logic.lnk.to/DejaVu Playlist of MKBHD Intro music: https://goo.gl/B3AWV5 ~ http://twitter.com/MKBHD http://instagram.com/MKBHD http://facebook.com/MKBHD

A Boox Palma fekete-fehér e-papír kijelzőt kapott, a készülék pedig csak wifin keresztül képes kommunikálni, mobilhálózaton keresztül nem. Bár az eszközt az Android operációs rendszer működteti, a kijelző frissítési gyakorisága miatt nem lehet akármilyen – például YouTube – alkalmazást használni vele úgy, mint mondjuk egy okostelefonnal vagy táblagéppel. A cég szerint a Palma könyvek olvasása mellett viszont zene és podcastok hallgatására termett, így ezekben érdemes gondolkodni.

Bose Ultra Open Earbuds

Az open-ear típusú fülhallgatók sajátja, hogy a hangot nem a hagyományos fülhallgatóknál megszokott módon juttatja el a fülbe – vagyis nem kell azt bedugni a hallójáratba –, ehelyett a fülnél, vagy az állcsonton keresztül vezeti be a hangot a dobhártyához. Az amerikai Bose mindezt új megközelítéssel oldotta meg: a fül külső részére erősíthető az Ultra Open Earbuds, így egyszerre hallható tisztán a belőle szóló tartalom és a környezet is.

Bose Ultra Open Earbuds First Impressions #shorts #bose #openear

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

A két fülhallgató súlya egyenként 56 gramm, így a cég szerint egy egész napon át kényelmes a viselete.

Három az egyben gokart

A Segway neve mostanra fogalommá vált, és mindenkinek egy önegyensúlyozó kétkerekű jármű jut róla az eszébe. A cég azonban változtatna ezen, méghozzá egy különleges fejlesztéssel.

A GoKart Pro 2 első ránézésre egy egyszerű gokart, ám a cég szerint sokkal több annál. Ha ugyanis nem a pályán hajtják – ahol akár 43 km/h-s sebességet is el lehet vele érni –, akkor beltérben a beépített hangszóróinak, valamint a csatlakozóinak köszönhetően szimulátorként is használni lehet. Ha pedig valaki leszereli a motort és a hátsó kereket, akkor egy klasszikus önegyensúlyozó járművet kap.

Introducing the Segway Gokart Pro 2

Get Yours Now From ScooterzMalaysia.

Brane X

Akik szeretik a tiszta hangzást, azok pontosan tudják, hogy a hangszórók tekintetében kompromisszumot kell kötni: vagy egy olyat vesz az ember, ami nagyon szépen szól, cserébe viszont nagy, vagy egy hordozható készüléket, aminek hangminősége nem az igazi.

A Brane Audio nevű vállalat ezt a kompromisszumkényszert szűntetné meg a Brane X hangszórójával. Egy hordozható készülékről van szó, amiben a kis hely ellenére elfér a mélynyomó is, amit a vállalat saját fejlesztésű rendszere, a Repel-Attract-Driver (RAD) működtet. Ez röviden annyit tesz, hogy mágnesek segítségével módosítja a hangszóróban uralkodó légnyomást.

BRANE X – The DEEPEST Bass In a Portable Speaker

This speaker is surreal. The bass extends below 30hz. It’s similar in size the JBL Xtreme, but plays DEEPER than the JBL PartyBox Encore. More videos and comparisons to come when I have time.

A cég szerint ennek köszönhetően jobb hangzás és teljesítmény érhető el anélkül, hogy a hagyományos hordozható hangszóróknál több energiát fogyasztana a szerkezet.

Vegán fülhallgató

A Sonos elsősorban a hangszóróiról ismert vállalat, nemrég azonban elkészítette az első fülhallgatóját. Ez lett a vezeték nélküli Sonos Ace, amit igazi luxusterméknek szánt a cég, ennek minden jellemzőjével. A fülhallgató borítása vegán bőrből készült, a váz része rozsdamentes acél, míg a fülkagyló részben újrahasznosított műanyag.

No Title

No Description

A Sonos termékért felelős alelnöke, Chris Kallai szerint a cég 25 hónapon át tesztelt több dizájnt különböző nemű, korú és stílusú emberekkel, hogy a lehető legnagyobb megelégedettséget keltő terméket tudja a cég piacra dobni. A készülék nem meglepő módon kompatibilis az otthoni, televíziókhoz készült Sonos hangrendszerekkel, ennek köszönhetően egyetlen gombnyomásra átküldhető a hang abból a fülhallgatóba.

Színes, de nem szagos

A kínai Boox mellett a kanadai Kobo készüléke is felkerült a Time idei 200-as listájára. Utóbbi a Libra Colour, ami a nevéből is kitalálható módon egy színes kijelzőt kapott. Ramesh Mantha, a Rakuten Kobo termékmenedzsmentért felelős alelnöke szerint ez az első olyan, a széles közönség számára kínált e-könyv-olvasó, ami színes E-ink kijelzőt kapott. A szerkezet automatikusan állítja be a megfelelő színeket, így minden egyes illusztráció olyan módon jelenik meg, ahogyan azt a készítői szánták a közönségnek.

Kobo Libra Colour | Colour Your Thinking

Introducing our most inspiring eReader yet: the new Kobo Libra Colour. Bring magic to your margins by annotating your pages, organizing your thoughts, and highlighting inspiring lines, all in colour. With Kobo Stylus 2 compatibility, you can dive deeper into your favourite stories by marking up meaningful moments and highlighting powerful passages in the eBooks you love.

Viselhető hangszóró

A cím nem elírás, a Sony tényleg egy viselhető, egész pontosan a vállra helyezhető hangszórót dobott a piacra. A Bravia Theater U ennek megfelelően vezeték nélkül működik, és közvetlenül a felhasználó füléhez továbbítja a hangot, így egy szűk hatókörön kívül nem zavar másokat a használata. Ennek köszönhetően akár különböző hangerővel is lehet ugyanazt a tartalmat nézni egy családi filmezésnél.

BRAVIA Theatre U Product video | Sony Official

SonyBRAVIA #Cinemaiscominghome#BRAVIA2024 Learn more:https://www.sony.net/tv_cinemaiscominghome?cate 2024 The new BRAVIA :CINEMA IS COMING HOME Come together around the screen and immerse together in the scene with true-to-life picture and surround sound made for movies. Make the movies move you closer, see them in a new light, hear them in a new way.

Az eszköz Bluetooth-on keresztül kapcsolódik a televízióhoz, és jó hír, hogy nemcsak a Sony készülékeivel kompatibilis.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.