Tech HVG 2024. október. 14. 15:03

Újra működik az internet archívuma a súlyos kibertámadás után, de a teljes helyreállítás még időbe telik

Megkezdték a teljesen megbénított Internet Archive (és a Wayback Machine) helyreállítását az üzemeltetők, így már újból zökkenőmentesen hozzáférhető 916 milliárd honlap archivált változata. A szolgáltatások egy része azonban még nem üzemel.

Két súlyos kibertámadással is szembe kellett néznie az Internet Archive-nak az elmúlt időszakban: egyrészt néhány hete kiszivárgott egy 31 millió felhasználó adatát tartalmazó adatbázis, másrészt október 9-én egy súlyos szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadás is érte az oldalt.

Utóbbi miatt napok óta nem (vagy csak nagyon nehezen) lehetett elérni a szolgáltatást, most azonban helyreállították – legalábbis annyira, hogy „csak olvasható” állapotban üzemeljen, a funkciók zöme még mindig nem működik. Ezt az Internet Archive alapítója, Brewster Kahle közölte az X-en.

Szavai szerint a szolgáltatás már biztonsággal használható, de még további „karbantartások” szükségesek, ezek miatt pedig megeshet, hogy rövid időszakokra még fel kell függeszteni a működést.

Mint a The Verge kiemeli: az Internet Archive időgépe, a Wayback Machine jelen állás szerint 916 milliárd (!) weboldalt archivál, de új felvételeket egyelőre nem készít a szolgáltatás, csak a meglévőket lehet böngészni. Ez azonban tapasztalataink szerint rendben működik, egy 2014. februári hvg.hu-t is elő tudtunk hívni a segítségével:

A hvg.hu 2014. február 7-i állapota az Internet Archive-ban
Internet Arhive / HVG (képernyőkép)

Ami pedig az adatszivárgást illeti, a Have I Been Pwned? oldalán ellenőrizheti, hogy az ön adatai is érintettek-e – ebben, valamint számos korábbi, bármilyen szolgáltatást érintő adatszivárgásban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.