Számos területen hozhat előrelépést az e-autózás területén a Panasonic új, 4680-as akkumulátora, mely a gyártó szerint már a tömeggyártásra is készen áll.
A gyártók folyamatosan keresik a megoldást arra, hogy az elektromos autók akkumulátorát gyorsabban tölthetővé tegyék, nem is beszélve a hatótáv növelésén. Utóbbi téren érhetett el áttörést a Panasonic Energy, melynek kapacitása ötszöröse az eddigieknek.
Az újítás a már régóta emlegetett 4680-as akkumulátorcella (neve a fizikai dimenzióira utal: 46 mm átmérő, 80 mm hossz), mely több szempontból is fontos előrelépés lehet az elektromos autózásban. A már említett ötszörös cellánkénti kapacitás ugyanis jelentheti azt, hogy az autókkal valamivel nagyobb távolságot lehet majd megtenni, illetve azt is, hogy ugyanakkora kapacitáshoz kevesebb cellára lesz szükség.
A Panasonic elmondása szerint harminc év tapasztalatát felhasználva fejlesztették ki az új, 4680-as, henger alakú akkumulátort, amit már a tömeggyártásra is felkészítettek. Az előállítás helye a Nyugat-Japánban lévő Wakayama gyára lesz, ahol a megújuló energiák felhasználását is igyekeznek maximalizálni – részletezi az Interesting Engineering.
Ha sikerül megindítani az új telep tömeggyártását, még hatékonyabbá teheti az akkumulátorok összeszerelési folyamatát, csökkentve az elektromos autók költségeit. A másik oldalon azonban fejlettebb gyártási technológiát is igényel a 4680-as telep a gyártó szerint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.