Tech HVG 2024. szeptember. 04. 08:36

Kiadta a Google az Android 15-öt, heteken belül megkapják a magyar felhasználók is

A Google a szokásos menetrendhez képest majdnem egy hónappal később adta ki az új mobilos operációs rendszer, az Android 15 forráskódját, amit mostantól számítva néhány héten belül megkapnak majd a nemrég bemutatott Pixel 9-ek is.

Augusztus közepén mutatta be a Google az új csúcstelefonjait, a Pixel 9-család tagjait, amivel a vállalat hosszú idő után visszatér Magyarországra. A bemutatón azonban nemcsak ez derült ki, hanem az is, hogy a legújabb operációs rendszernek, az Android 15-nek egyelőre se híre, se hamva. A vállalat a szoftver kódját a Pixelek bemutatójával egyidőben szokta elérhetővé tenni más mobilgyártók számára a forráskódot, valamint a támogatott Pixel-eszközökre a rendszert, ez azonban ezúttal nem történt meg.

A változtatás mögött az a törekvés áll, hogy a lehető legstabilabb rendszert kapják meg a felhasználók. Ahogy nemrég megírtuk, a Google majdnem egy hónapos csúszással, szeptember elején adhatja ki az Android 15-öt, és ez most meg is történt.

A vállalat bejelentése szerint a rendszer mostantól elérhető az Android Open Source Projectben. Ennek köszönhetően a mobilgyártók képesek lesznek a saját készülékeikhez formálni az operációs rendszert. A rendszer néhány héten belül elérhetővé válik bizonyos Pixel-modelleken – ebbe egész biztosan beletartoznak a Pixel 9-sorozat tagjai –, míg a Samsung, a Honor, az iQOO, a Lenovo, a Motorola, a Nothing, a OnePlus, az Oppo, a Realme, a Sharp, a Sony, a Tecno, a Vivo és a Xiaomi egyes eszközeire a következő hónapokban érkezhet meg a szoftver.

Sok szempontból ez most a legjobb androidos telefon – és sejteti, hogy fizetős világ jön ezután

Az iparág legjobbjai között számontartott fotózási képességről, az elérhető legjobb mobilképernyőről és mesterséges intelligenciáról szól a Google idei Pixel-szériája. Teszten a Pixel 9 Pro (XL). Szuperül sikerült telefonok, melyekben az MI már okos, de még a felhasználó aktív segítségét és türelmét igényli.

Az operációs rendszer olyan új fejlesztéseket hoz el, mint például a Private Space, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az operációs rendszer egy része elkülönítse az érzékeny információkat. A szoftverfrissítés azt is lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy elmentsék kedvenc osztott képernyős alkalmazáskombinációikat, ami meggyorsítja az indításukat és használatukat.

A Google ígéri, az Android 15 a felhasználók biztonsága terén is többet nyújt az eddigieknél, így nagyobb védelmet nyújt például a kiberbűnözők trükkjei ellen. Hogy ez pontosan mit takar, az majd az operációs rendszer első tesztjeiből fog kiderülni.

A Google Spotlight Weeks néven egy sorozatot is indít a fejlesztőknek, amiben részletesen bemutatja, mire képes az Android 15. Ennek köszönhetően hatékonyabban használhatják majd ki a benne rejlő lehetőségeket a mobilgyártók az átalakításnál, valamint az alkalmazásfejlesztők is, amikor arról van szó, hogy az app az operációs rendszer valamilyen funkciójára akar támaszkodni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.