Mindenki számára elérhetővé tette az Adobe a Photoshophoz készített újdonságát, amely a mesterséges intelligenciára építve, szöveges parancs megadásával készít képet.
A kreatív szoftvereiről ismert Adobe már maga is kísérletezik a mesterséges intelligencia alkalmazásával. Firefly néven 2023 elején mutatta be a saját MI-eszközét, mely a Photoshopban segédkezett a fotók szerkesztésében, manipulálásában. Ez később magyarul is megtanult, és képes lett a fotók kiterjesztésére is.
A Firefly most újabb képességekkel ruházta fel a világ egyik legismertebb képszerkesztő programját: a segítségével már képet is lehet generálni, méghozzá szöveges parancsok segítségével. Ezt egyébként szűk körben már tesztelte az Adobe április óta, most pedig minden felhasználóhoz megérkezik.
A működése nem lesz meglepetés annak, aki használta már valamelyik közismert képgeneráló programot, a Dall-E-t vagy a Midjourney-t. A lényeg a minél részletesebb szöveges parancs (prompt), lehetőleg minden kívánt apróságot leírva. Majd egy gombnyomás, és némi gondolkodás után ott is van a kívánt kép. Ezt aztán később tetszőlegesen lehet szerkeszteni, melyre ott a Photoshop eszköztára.
A funkció mögött az Adobe saját modellje, a Firefly Image 3 áll, mely az elmúlt időszakban más tekintetben is a figyelem középpontjába került – hangsúlyozza az Engadget. A szakemberek ugyanis kiakadtak a cégre egy, a szolgáltatási feltételekben végzett változtatás miatt – ezt ők úgy értelmezték, hogy az Adobe szabadon használhatja a munkájukat a saját MI-modelljei tanítására. A cég azonban tagadta ezeket a vádakat, mondván: sosem tanítja a modelljeit az ügyfelek tartalmain.
A képgeneráló mellett több apróbb újítást is kaptak az Adobe szoftverei, melyek mindegyike megismerhető a cég közleményében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.