Tech HVG 2024. június. 29. 08:03

Jelszófelejtőknek életmentő lehet ez az új funkció

Új és fölöttébb hasznos funkcióval bővíti szolgáltatásait a világ egyik legismertebb és legkedveltebb jelszókezelője, a 1Password. Különösen a feledékenyebb felhasználóknak fog jól jönni az újdonság.

Állandó ellenségeink a jelszavak, bár azt, hogy szükség van rájuk, senki sem vitatja. Azonban sok a gond a megjegyzésükkel, illetve az elfelejtésükkel, azzal, hogy sok helyen eltérő jelszavakat kell(ene) használnunk, és még sokáig sorolhatnánk.

Épp a felhasználók ez irányú kényelme érdekében jelent meg 18 évvel ezelőtt a 1Password jelszókezelő, amelynek éppen az a lényege, hogy elég egy mesterjelszót megjegyezni, a többi pedig már a szolgáltatás feladata. (Ráadásul a programban nemcsak a felhasználónevek és a jelszavak tárolhatók, hanem akár egy-egy dokumentum is, amelyben fontos adatok vannak.) Van még egy titkos kulcs is, amelyik lehetővé teszi a hozzáférést az 1Password-fiókhoz, ha a mesterjelszó nem elérhető, azonban ha ez a bizonyos kulcs is elveszik (elfelejtődik), akkor nem lehet, pontosabban lehetett elérni a 1Password fiókot.

Azonban a fejlesztők folyamatosan csiszolnak az alkalmazáson, és épp a napokban jelentettek be egy igen hasznos újítást. A jövőben ugyanis akkor sem lesz gond, ha nemcsak a mesterjelszó, hanem és a titkos kulcs is elveszik – nem lesz kizárva a felhasználó a fiókjából.

Az újdonság a helyreállítási kód, amely a hitelesítés egy újabb rétegét jelenti. Egy egyedi és biztonságos kódról van szó, amelyet egy alkalmazás vagy webhely generál biztonsági másolatként, hogy segítsen visszaszerezni a fiókhoz való hozzáférést – magyarázzák a fejlesztők blogbejegyzésükben. Ebben azt is javasolják a felhasználóknak, hogy az érzékeny adatok elvesztésének elkerülése érdekében minél előbb hozzanak létre egy helyreállítási kódot, ugyanis ezt már nem lehet akkor megtenni, ha valaki már nem fér hozzá 1Password fiókjához. Ha megvan ez a helyreállítási kód, akkor elég hozzáférni csak az 1Password-fiókjoz társított e-mail-címhez, és ezután bármikor használni lehet a helyreállítási kódot az 1Password.com oldalon, és így vissza lehet szerezni a hozzáférést a fiókhoz, és új bejelentkezési adatokat lehet kreálni. Mindez működik Macen, Windows és Linux alatt, iOS-es és androidos eszközökön, valamint az 1Password.com szolgáltatásnál.

A helyreállítási kód létrehozásához be kell lépni a Fiókok kezelése menübe, majd ott a Bejelentkezés és helyreállítás lehetőséget, illetve a Helyreállítási kód beállítása opciót kell választani. A 1Password azt javasolja, hogy biztonságos és hozzáférhető helyen tárolja ezt a helyreállítási kódot. Később ezzel, illetve az e-mail címére kapott ellenőrző kóddal lehet újra visszatérni a fiókhoz, ahol azután új fiókjelszót lehet beállítani.

1Password

Ha valaki befejezte a fiókja helyreállítását, az új titkos kulcsával újra n kell jelentkeznie a szolgáltatásba megbízható eszközein. A helyreállítási kód újrafelhasználható, és a felhasználás után is érvényes marad.

Emellett az 1Password egy frissített bejelentkezési élményt is tesztel béta verzióban, amellyel könnyebb lehet majd a bejelentkezés egy új eszközön. Amikor új helyre jelentkezik be valaki,  kiválaszthatja a QR-kód beolvasása opciót a 1Password bal felső menüjéből, és ezután elég csak beolvasni egy QR-kódot a bejelentkezéshez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.