Tech hvg.hu 2024. január. 09. 15:03

A világon először átlátszó MicroLED képernyőt villantott a Samsung – videó

Meggyőző látványról számolnak be azok, akik Las Vegasban már élőben is megnézhették a Samsung újdonságát, a CES 2024 technológiai szakkiállításon debütált átlátszó MicroLED képernyőt.

Újdonságát egy szintén átlátszó OLED panel és egy átlátszó LCD kijelző mellett mutatta meg, és az Engadget szerint a prezentáció elég látványosra sikerült: így még jobban megmutatkozott, mennyivel szebb a MicroLED technológiára épülő újdonság képe. A tudósítás alapján az egység nemcsak világosabb a többihez képest, de keret sincs körülötte, a mögötte lévő tárgyak pedig jól kivehetőek.

A beszámoló szerint a megjelenített tartalom szinte hologramnak tűnik, erre az érzésre pedig csak még inkább ráerősít az, hogy a szerkezet csupán 1 cm vastag. A MicroLED nagy pixelsűrűségének köszönhetően ráadásul a megjelenített tartalom is rendkívül élesnek tűnik.

A Samsung szerint mivel az átlátszó MicroLED panelnek sokkal nagyobb a fényereje, mint egy átlátszó OLED kijelzőé, a környezeti fény is kevésbé befolyásolja.

Hogy mikor kerülhet fel a boltok polcaira az újfajta technológia, és milyen árazás mellett, arról egyelőre nem beszélt a Samsung. De annak alapján, hogy a cég jelenleg 150 ezer dollárért – kb. 51,7 millió forint – árulja a 110 colos MicroLED televízióját, az árszint már sejthető.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.