Tech hvg.hu 2023. december. 13. 16:03

40 év után egy igen hasznos újdonság érkezik a Windowsba, konkrétan a Jegyzettömbbe építik be

Miközben a WordPadtől búcsúzni kényszerülnek a felhasználók, a másik ingyenes Windows-program, a Jegyzettömb egyre okosabb lesz: hamarosan már a leütött karaktereket is tudja majd számolni.

A Jegyzettömb a kezdetek óta a Windows operációs rendszerek szerves része. Sokáig valóban nem volt több egy mezei jegyzetelő appnál, ami csak alapvető funkciókat látott el, ám a Windows 11-ben az elmúlt időszakban több jelentős újítást is kapott. Ezek közé sorolható a sötét mód, a módosítások visszavonása, valamint a fülek és az automatikus mentés lehetősége is.

Most egy újabb apró, ám annál hasznosabb funkcióval bővül a Jegyzettömb eszköztára – 40 év után. A program ugyanis kapni fog egy karakterszámlálót, ami olyan lesz, mint a Wordben is alkalmazott megoldás.

Microsoft

A Windows Central cikke szerint a szavakat azonban nem fogja számolni a Jegyzettömb, és egyelőre a karakterszámláló is csak az előzetes Windows 11-változatokban érhető el.

A fenti újdonsággal továbbra sem fog a Word babérjaira törni a program, de az elmúlt időszak újításaival már egy sokkal használhatóbb, sokrétűbb programot kapnak a felhasználók. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a Jegyzettömbnél korábban lényegesen okosabb ingyenes alternatívát, a WordPad nevű programot éppen elveszi a Microsoft, így a jegyzetelős program felokosítása értelmezhető úgy is, hogy a cég így kárpótolja azokat a felhasználókat, akik eddig is megelégedtek a WordPad funkcionalitásával.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.