Tech hvg.hu 2023. április. 04. 13:48

5,4 milliárdos bírságot kapott a TikTok, mert gyerekek adataival élt vissza

A brit adatvédelmi hatóság szerint a TikTok legalább 1,4 millió, 13 éven aluli brit gyerek számára engedte meg a platform használatát, holott ez szülői beleegyezés nélkül nem jogszerű az Egyesült Királyságban.

Mintegy 12,7 millió fontos, vagyis több mint 5,4 milliárd forintos bírságot szabott ki a TikTokra a brit adatvédelmi hatóság (ICO), mert a cég nem védi a gyerekek magánélethez fűződő jogát – számolt be róla a BBC. A szervezet szerint a vizsgálat megállapította, hogy a TikTok megsértette az adatvédelmi törvényt.

Az ICO szerint a jogsértésre 2018 májusa és 2020 júliusa között került sor. A brit hatóság úgy véli, a TikTok 2020-ban akár 1,4 millió 13 év alatti brit gyermek számára is engedélyezhette a platform használatát, annak ellenére, hogy a brit jogszabályokkal harmóniában lévő felhasználói szabályzat nem teszi lehetővé az ilyen korú gyermekek számára, hogy fiókot hozzanak létre.

Az Egyesült Királyság adatvédelmi törvényei szerint azoknak a cégeknek, akik 13 évnél fiatalabb gyerekek adatait szeretnék használni, szülői beleegyezésre van szükségük.

John Edwards információs biztos szerint a TikTok gyűjtötte és használta is a szóban forgó gyerekek adatait. Ezeket a tevékenységük nyomon követésére és profilozásra is felhasználhatták.

A TikTokot üzemeltető ByteDance a BBC-nek úgy nyilatkozott, komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a 13 éven aluli gyerekek ne férjenek hozzá a platformhoz.

A ByteDance jelezte, nem ért egyet az ICO döntésével.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.