Tech hvg.hu 2023. február. 20. 09:03

A mesterséges intelligencia készített interjút Bill Gatesszel

A londoni Imperial College-ban adott interjút Bill Gates, a Microsoft társalapítója a mesterséges intelligenciának, ami arról faggatta őt, mit üzenne fiatalkori önmagának.

A mesterséges intelligencia által feltett kérdésre is válaszolt Bill Gates, a Microsoft társalapítója azon az interjún, amelyre a londoni Imperial College-ba hívták meg. A téma természetesen a mesterséges intelligencia, a technológia és az innováció voltak.

A chatbot arról kérdezte a milliárdost, hogy mit csinálna másképp, ha visszamehetne az időben és beszélhetne a fiatalabb önmagával. Gates szerint karrierje kezdetén túlságosan „intenzíven” dolgozott, és nem foglalkozott a pihenéssel: sem a hétvégékkel, sem pedig a nyaralással – számolt be róla a Business Insider.

Mint mondta, a munkavégzési tempója a Microsoft születésekor még megfelelő volt, idővel viszont arra jött rá, hogy kizsákmányolja önmagát, és másoktól is hasonló munkatempót vár el. Ha visszautazhatna az időben, azt tanácsolná a fiatalkori önmagának, változtasson ezeken a dolgokon.

A robot megkérdezte őt arról is, hogy melyek voltak a legfontosabb tanácsok az élete során. Warren Buffet milliárdos befektető mellett megemlítette Richard Feynman elméleti fizikust is. Ő azt mondta Gatesnek, hogy ne tegyen soha úgy, mintha mindent tudna. „Ha úgy teszel, mintha mindent tudnál, akkor egy idő után hanyaggá válik a gondolkodásod, és nem tudsz kreatív lenni” – idézte Feynmant Gates.

Azt nem tudni, hogy a kérdező bot a ChatGPT volt-e. Az azt kifejlesztő OpenAI-ba a Microsoft nemrég 10 milliárd dollárt fektetett be, és már elkezdte beépíteni a szolgáltatásaiba a mesterséges intelligenciát, ami alapjaiban változtathatja meg mindazt, ami eddig az internetezés volt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.