Több alkalmazott szerint is sok volt az elfuserált állatkísérlet, és túl sok állat pusztult el.
Szövetségi vizsgálat indult Elon Musk agy-számítógép interfész kifejlesztésével foglalkozó cégére, a Neuralinknél – írja a Reuters. A hírügynökség szerint az állatjóléti törvény megsértésének gyanúja miatt indult eljárás. Az ügy előzménye, hogy a vállalat több munkatársa is úgy vélte, hogy az állatkísérletek gyakran nem teljesen megalapozottak, ami szükségtelen szenvedést okoznak az állatoknak.
A Neuralink egy olyan agyi implantátumot fejleszt, amely reményeik szerint segít majd újra járni a bénult embereknek. A szövetségi vizsgálatot, az elmúlt hónapokban indította el az amerikai mezőgazdasági minisztérium főfelügyelője egy szövetségi ügyész kérésére. A Reuters egyik forrása szerint a vizsgálat az állatjóléti törvény megsértésére összpontosít, amely szabályozza, hogy a kutatók hogyan bánhatnak az egyes állatokkal, és hogyan végezhetnek kísérleteket.
A Reuters szerint Elon Musk az elmúlt időszakban nyomás alá helyezte a cég alkalmazottjait, hogy gyorsítsák fel a kutatásokat, ami azonban elrontott kísérletekhez vezetett, amiket meg kellett ismételni. Az ilyen sikertelen kísérletek a tesztelt és leölt állatok számát növelte – mondták az alkalmazottak.
A hírügynökség szerint a cég összesen mintegy 1500 állatot, köztük több mint 280 juhot, sertést és majmot ölt meg 2018 óta végzett kísérleteket követően.
Musk a múlt héten arról beszélt, hogy a következő hat hónapban megkezdődik majd az első emberkísérlet, vagyis valakinek a fejébe beültetik majd a szerkezetet. Azt is kijelentette: saját magát is megoperáltatja majd, hogy neki is beültessék a Neuralink fejlesztését. Musk magyar idő szerint csütörtök hajnalban arról beszélt, hogy a cég már benyújtotta a klinikai vizsgálathoz szükséges dokumentumokat az amerikai élelmiszer- és gyógyszerészeti hatósághoz (FDA). A mostani bejelentés némi csalódást kelthet, korábban ugyanis Musk azt mondta, 2020-ban, később pedig azt, hogy 2022-ben történhet meg a beültetés az első emberbe.
A korábbi kísérletek során egy malacba és egy majomba is beültették a Neuralink eszközét, ott jól vizsgázott a szerkezet. Egy másik cég, a szintén amerikai Synchron viszont egy kicsit előrébb tart, ők már öt ember agyába be is ültették a saját készüléküket, és a jelek szerint remekül működik mindegyik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.