Új rekordot ért el az Orion űrkapszula, 400 700 kilométerre távolodott el a Földtől.
Tíz nappal az indulása után rekordot ért el a NASA Artemis 1 holdmissziójának Orion űrkapszulája: több mint 400 700 kilométerre távolodott el a Földtől – közölte a NASA. Ennél nagyobb távolságra még nem ért el a Földtől legénység szállítására készült űrhajó.
A korábbi rekordot több mint 50 éve az Apollo-13 állította fel, amely 400 171 kilométerre jutott a Földtől.
Az Orion kapszula fedélzetén nincsenek űrhajósok, mivel ezzel a Holdat megkerülő úttal tesztelik az űrhajót. A tervek szerint 2024-ben az Artemis 2 küldetésen már legénységgel kerüli meg az Orion a Holdat.
A szombati rekord beállítása előtt az Orion holdkörüli pályára állt a NASA tájékoztatása szerint. A kapszula várhatóan december 11-én tér vissza a Földre mintegy 2 millió kilométer megtétele után.
Addig is várhatóan mintegy 432 ezer kilométerre távolodik majd el a Földtől. Jim Geffre, az Orion egyik menedzsere a napokban úgy fogalmazott: „ez egy statisztikai adat, ám szimbolikus, amit reprezentál”.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.