Tech hvg.hu 2022. július. 24. 14:58

Kirúgta végül a Google a mérnökét, aki szerint érzelmei lettek a cég mesterséges intelligenciájának

A termékinformációk védelmének megsértésére hivatkozva.

Elbocsátotta a Google azt a mérnökét, aki a techvállalat még fejlesztés alatt álló mesterséges intelligenciájáról (MI) azt állította, az érzővé vált. Blake Lemoine-t a világsajtóban nagy port kavart nyilatkozata után először kényszerszabadságra küldték, most az óriásvállalat azzal indokolva vált meg tőle, hogy álláspontjuk szerint megsértette a foglalkoztatási és adatbiztonsági irányelveket, írja a CNN hírportálja.

Közleményük szerint a megsértett alapelvek mások mellett magukban foglalják a termékeikkel kapcsolatos információk védelmét. Lemoine a LaMDA elnevezésű MI-ről azután tette a megdöbbentő kijelentést, hogy több ezer üzenetet váltott vele és arra jutott, hogy érzelmei és saját gondolatai is vannak a programnak, sőt, halálfélelemmel is rendelkezik.

Később egy lapinterjúban arról beszélt, hogy az MI kérésére ügyvédet is fogadott neki. A Google azonban azt közölte, hogy miután alaposan megvizsgálták az állításait, teljesen megalapozatlannak találták azokat. A mérnök egyébként a cikk szerint hét éve dolgozhatott a techóriás anyavállalatánál, az Alphabetnél.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.