A Samsung eredetileg 3 millió darabot gyártott volna le a Samsung Galaxy S22 FE-ből, ám a chiphiány miatt leállították a projektet.
A Samsung még 2020 elején mutatta be az első olyan telefonját, ami a Galaxy-sorozat csúcsmodelljeinek egy jóárasított változata volt. Még ugyanabban az évben debütált aztán a Galaxy S20 FE, majd 2021-ben a Galaxy S21 FE is, év közben pedig már több pletykát is lehetett hallani a Galaxy S22 FE érkezéséről. Most azonban úgy tűnik, erre nem fog sor kerülni.
A The Elec beszámolója szerint a dél-koreai cég elkaszálta a jóárasított Galaxy S22 FE érkezését. Ennek állítólag két oka van: a chiphiány, valamint az, hogy megnövekedett a kereslet a Galaxy S22 Ultra iránt. A kettő természetesen összefügg, így a cég úgy döntött, inkább a Galaxy S22 Ultra gyártására csoportosítja át az erőforrásokat.
Jó hír ugyanakkor, hogy az FE-széria nem szűnik meg, a következő darab a tervek szerint 2023-ban kerül majd piacra, és a Galaxy S23-sorozat kiegészítője lesz.
Kiszivárgott, mikor jönnek a Samsung új összecsukható okostelefonjai, és a két új okosórája
Minden jel szerint augusztus második hetében mutathatja be a Samsung az új készülékeit, a Galaxy Z Flip4-et, a Galaxy Fold4-et, valamint a Galaxy Watch 5-öt és a Galaxy Watch 5 Prót.
A Samsung 3 millió darabot tervezett legyártani az idei készülékből, jövőre pedig ugyanez lesz a cél.
Az előzetes felmérések szerint egyébként 2023-ban a Samsung 13 milliót ad majd el az Ultra verzióból, az S23-nál 8,5 millió, a Plusnál pedig 6,5 millió eladással számolnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.