A Lenovo megnyitotta első gyártóüzemét Európában. Az Üllőn található gyár elsősorban szerver-infrastruktúra, tárolórendszerek, valamint csúcskategóriás PC-munkaállomások építésére összpontosít, amiket az egész európai, közel-keleti és afrikai régióban értékesít a vállalat.
Az erős infrastruktúra, a képzett munkaerő és az Európa közepén elhelyezkedő Magyarország tökéletes helyszínt biztosít a Lenovo első európai saját gyártóüzemének – áll a Lenovo közleményében, amelyben a cég hozzáteszi, hogy a beruházást a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) helyi kormányzati ösztönzőkkel támogatta.
A két három emeletes épületben, közel 50 000 négyzetméteren működő új létesítmény a Lenovo egyik legnagyobb gyártóüzeme, és az első saját gyára Európában. A gyártósor naponta több mint 1000 szervert és 4000 munkaállomást képes létrehozni, mindegyiket az ügyfelek igényeire szabva. A cég szerint az automatizálási képességek gyárszerte mindenhol megtalálhatóak, beleértve az épületirányítási rendszert, amely az üzemben és a logisztikai területen működik a hőmérséklet, a páratartalom, az eszközök állapotának és a DIMM robotok címkézésének nyomon követésére.
Az új, kifejezetten erre a célra épített épületet 0,5 megawatt kapacitású napelemekkel szerelték fel, ami egy kisebb falu energiaellátásához elegendő. A vállalat hangsúlyozza: az eszközök helyi gyártása drámaian csökkenti a termékek szállítási idejét és távolságát, így hatékonyabb és fenntarthatóbb áruszállítási lehetőségeket biztosít.
A magyarországi létesítmény része a Lenovo globális gyártási és ellátási lánc stratégiájának, amely a világ több mint 35 gyártóhelyéről – többek között Argentínából, Brazíliából, Kínából, Németországból, Magyarországról, Indiából, Japánból, Mexikóból, az USA-ból és Magyarországról – 180 piacra szállít.
A Canalys piackutató legfrissebb adatai szerint a táblagépekkel egybeszámolt PC-piacon a Lenovo jelenleg a második legnagyobb gyártó az Apple után. Ha csak a klasszikus számítógépeket számoljuk, akkor a Lenovo adja el a legtöbb masinát.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.