A robotok a kutatók szerint sokkal precízebben dolgoznak, mint a fejlett fogászati eszközök, így több kezelést is megúszhat a páciens.
Úgynevezett mágneses biobotok jelenthetik a megoldást a jövőben arra, hogy az ember kevesebbszer forduljon fogorvoshoz – legalábbis így összegezhető az a fejlesztés, melyről az Indiai Tudományos Intézet weboldalán adtak hírt.
A parányi eszközöket a Theranautilus nevű cég fejlesztette, kifejezetten azért, hogy a páciens szájába irányítsa őket. A robotok ezt követően látnak munkához: a fogak belsejébe jutva eltávolítják a baktériumokat.
Az indiai szakértők szerint a fejlett nanobotok hatékonyabban dolgoznak, mint a fogászok által most használt, a száj-, illetve a fogfertőtlenítéshez készített berendezések.
A robotok, amellett, hogy a mélyebb rétegeket is elérik, képesek megváltoztatni a külsejüket, így a nehezen elérhető helyekre is beférkőznek. Azt nem részletezték, hogy milyen módon kerülnek ki onnan, de a kutatók szerint az eljárás teljesen biztonságos.
A Theranautilus a következő időszakban előbb egereken, majd embereken is kipróbálja fejlesztését.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.