Tech hvg.hu 2022. március. 07. 19:08

Potyautast szedett össze a NASA Mars-járója, a Perseverance

Egy kő került a Perseverance egyik kerekének belsejébe, de látszólag nem gátolja a rover mozgását.

Nem várt útitársat kapott a NASA Mars-járója, a Perseverance. A szerkezet Hazcam kamerája által készített felvétel szerint a rover egyik kerekének belsejébe egy nagyobb darab kő került. A potyautast minden bizonnyal a Jezero-kráter felfedezése közben szedte össze a szerkezet, ami a 2021 februárja óta vizsgálja a területet.

A kép még 2022. február 25-én készült, de a szakemberek szerint egy másik fotón az is látszik, hogy öt nappal később még mindig ott volt a kő a kerékben. Azt nem tudni, hogy pontosan mióta van ott, a CNet szerint azonban legalább február 6-a óta.

NASA/JPL-Caltech

Bár a NASA egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a kő befolyásolja-e a rover haladását, a fenti kép alapján úgy tűnik, ez nem jelent különösebb problémát.

A Perseverance számára nem ez az első ilyen marsi kaland: januárban egy időre leállt a jármű mintavételezési folyamata, miután egy korábbi talajmintából kipotyogott némi törmelék.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.