A Xiaomi élet-halál harcát nem szó szerint kell érteni, mindössze arról van szó, hogy a gyártó igencsak nehezményezi, hogy még Kínában is az Apple vált a vezető okostelefon-márkává. Ennek akar mihamarabb véget vetni.
A Xiaomi Apple-lel szembeni harcának célja egyértelmű, a kínai gyártó azt szeretné, hogy ha a Xiaomi márka lenne a legnagyobb hazája okostelefon-piacán, sőt globálisan is. Nemrégiben ugyanis kénytelen volt egy igen kellemetlen békát lenyelni: 2021 negyedik negyedévében először lett az Apple a legnépszerűbb okostelefon-márka Kínában. Nem mellesleg ezzel egyidejűleg a világ vezető okostelefon-szállítójává is vált, minden ötödik eladott okostelefon iPhone volt.
Lei Junt, a Xiaomi alapítóját a South China Morning Post idézi. Jun élet-halál harcnak nevezte a csúcskategóriás telefonok arénájában folyó versenyt, amit a Xiaominak meg kell nyernie ahhoz, hogy tovább növekedhessen. Azt is elmondta a kínai mikroblogplatformon, a Weibón, hogy a vállalata kifejezetten a globális okostelefon-piac csúcskategóriás szegmensére fog összpontosítani, hogy közvetlenül rivalizáljon az Apple-lel, és megpróbálja betölteni a Huawei által hagyott űrt. Lei azt is megosztotta, hogy cége három éven belül a világ legnagyobb okostelefon-szállítójává kíván válni.
És ez nem is annyira lehetetlen küldetés. Mert bár sok más vállalathoz hasonlóan a Xiaomi is gyakran került szembe az ellátási lánc problémáival az elmúlt két évben, ami hátráltatta a cég terjeszkedését, 2021 második negyedévében azért sikerült megelőznie egy rövid időre az akkor harmadik Apple iPhone-eladásait, és a világ második legnagyobb okostelefon-szállítójává vált (a Samsung mögött). Az akkori 17 százalékos globális piaci részesedését az Európában, Dél-Amerikában és Afrikában megnövekedett okostelefon-szállítások gerjesztették.
Mi több, 2021 júniusában egy rövid időre Európa első számú okostelefon-gyártójává vált. Azóta viszont a Xiaomi részesedése zuhanásnak indult, miközben az Apple hatalmasat nőtt, a Samsung pedig stabilizálta helyzetét a kontinensen.
A Xiaomi állítólag azzal kíván több ügyfelet szerezni, hogy egyértelműen megkülönböztetné magát a többi nagy kínai androidos okostelefon márkától, amelyek szintén az Apple jövedelmező csúcskategóriás szegmensét célozzák meg a felhasználói élményre összpontosítva. Ehhez kapcsolódóan ambiciózus kiskereskedelmi infrastrukturális programot jelentett be, amelynek keretében 20 ezer új kiskereskedelmi üzletet nyitnának Kínában az elkövetkező három évben, ami hozzáadódik a jelenleg az országban működő 10 ezer üzlethez. A következő öt évben pedig közel 16 milliárd dollárnak megfelelő összeget fektetnének be kutatásba és fejlesztésbe.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.