Tech hvg.hu 2021. december. 30. 11:03

Elon Musk: 5-10 éven belül embert küldhetünk a Marsra

Elon Musk ezúttal egy podcastben beszélt arról, mikor vinne először embert a Mars felszínére.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Elon Musk szeretne embert juttatni a Marsra, ám a jelek szerint ez a terve jóval ambíciózusabb, mint amiről eddig hallani lehetett. A SpaceX vezére, Lex Fridman – a Massachusettsi Műszaki Egyetem mesterségesintelligencia-kutatója – podcastjában beszélt arról, hogy a céggel a következő 5-10 évben már embert vinne a vörös bolygó felszínére.

Amikor Fridman arról kérdezte a SpaceX vezérét, hogy szerinte mikor léphet a Mars felszínére az első ember, akkor némi gondolkodás után azt mondta, a legjobb esetben erre öt, a legrosszabb esetben pedig tíz év múlva kerülhet sor – foglalta össze a lényeget a Daily Caller.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy milyen járművel jutnak majd el odáig, ám Musk szerint erre az utazásra valószínűleg a Csillaghajó lesz majd az alkalmas. Mint ismert, hamarosan Föld körüli pályára állhat az űrhajó első prototípusa, amiről a SpaceX vezére korábban úgy nyilatkozott, hogy ezzel vinne embereket a vörös bolygóra. Igaz, szerinte pár száz ember halála benne van a pakliban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.