Tech hvg.hu 2021. augusztus. 27. 21:03

„Szörnyen gyenge rendszer” – mondta a 21 éves srác, aki meghackelte az amerikai T-Mobile-t

Azt nem közölte a fiatal, hogy a megszerzett adatokat eladta-e, vagy kapott-e pénzt a sikeres műveletért.

A The Wall Street Journalnél jelentkezett az a hacker, aki állítása szerint augusztus közepén sikeres kibertámadást követett el az amerikai T-Mobile ellen. A WSJ a Telegram nevű titkos üzenetküldőn keresztül váltott néhány szót a fiatal, mindössze 21 éves támadóval, aki John Binnsként mutatkozott be.

Binns azt állította, hogy egy védtelen routeren keresztül jutott be a szolgáltató rendszerébe, ahol aztán egy tárhelyen több tízmillió ügyféladatra bukkant. Elmondása szerint a művelet egy hétig tartó tervezést követően vált lehetségessé.

A védelmi rendszerük egyenesen szörnyű”

– összegezte a fiatal hacker.

Binns arról is beszélt, hogy a támadás kimondottan „zajkeltés” céljából zajlott, illetve, hogy felhívja a figyelmet az amerikai hatóságokkal való viszályára. A fiatal ugyanis állította, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagyis az FBI korábban elrabolta, majd egy elmegyógyintézetnek álcázott épületbe vitte. Binns amerikai állampolgár, ám jelenleg Törökországban él.

A T-Mobile, amely megerősítette, hogy több mint 50 millió ügyféladatot loptak el tőle, az incidenst követően azt is közölte, hogy kijavította a biztonsági rést, amely lehetővé tette a támadást. A szolgáltató a múlt héten kezdte el értesíteni ügyfeleit a történtekről. Az nem világos, hogy a kiszivárgott információkat értékesítette-e a hacker.

A washingtoni székhelyű vállalat a második legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, mintegy 90 millió készülék csatlakozik a hálózatához.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

mesterséges intelligencia
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.