Tech hvg.hu 2021. augusztus. 23. 11:03

Steve Jobs e-mailje igazolja: iPhone nanón dolgozott az Apple

Egy belső levél megerősíti az egyik legizgalmasabb Apple-pletykát: a cég tényleg gondolkodott egy parányi iPhone-on.

Az Epic Gamesszel zajló jogi csata számos dokumentumot a felszínre hozott, amelyeket a bíróság előtt kellett, illetve kell bemutatnia a cégnek. Így került napvilágra az az elektronikus levél és tartalma is, amelyet a néhai cégelnök, Steve Jobs küldött a dolgozóknak. Benne egy igen beszédes ponttal az iPhone nano tervezéséről.

A The Verge által bemutatott e-mailt 2010 októberében küldték el. (Jobs 2011 októberében hunyt el, vagyis egy évvel a szóban forgó e-mail után.) Ennél többet viszont nem tudni, a levélben ugyanis semmi mást nem említenek róla, egy dolgot leszámítva: a vonatkozó napirendi pont mellett a „Jony” szócska szerepel, amely minden bizonnyal a cég tervezőzsenijére, Jony Ive-ra utal. Feltételezhető, hogy a dizájner feladata lett volna megálmodni a titokzatos készüléket, amelyről 2011-ben kaptak szárnyra az első pletykák.

Az akkori szóbeszédek alapján az Apple egy olyan készüléket kívánt létrehozni, amely kisebb és olcsóbb lett volna, mint a cég akkori csúcstelefonja, az iPhone 4. Ezért is választották a nano kifejezést, amellyel a kisméretű eszközöket jellemezte az Apple – gondoljunk csak az iPod nanóra. Arra azonban nem volt (még) példa, hogy egy iPhone-t is így nevezzenek el, de a jelek szerint – és erre most már bizonyíték is van – a vállalat komolyan elgondolkodott rajta.

A The Verge hozzáteszi, hogy az Epickel való pereskedés miatt kiadott, régi céges dokumentumokban egy „Super nano” nevű termék neve is kiolvasható. Ez valószínűleg az iPod nano továbbfejlesztett változata lett volna. A jegyzék 2007-es keltezésű, így könnyen lehet, hogy az eszköz 2008-ban került volna piacra. Ilyen nevű termék viszont nem jelent meg, habár ugyanabban az évben érkezett egy új iPod. Azt viszont nem tudni, hogy Jobs ezt a terméket értette-e a Super nano alatt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.