Az új rendszerváltozatban a Start menü a tálcától elkülönülve jelenik meg, lekerekített sarkokat használ, a leggyakrabban használt programokat pedig ki is tűzheti a felhasználó.
A Windows Latest szakújságírója telepítette azt a kiszivárgott Windows-változatot, amely a hírek szerint a 11-es felület legfontosabb újításait tartalmazza. A portál ennek alapján kezdett vizsgálódni, és számos érdekességre bukkantak. Az egyik ilyen a Start menü, amely szerintük nem jelent drasztikus változtatást a mostanihoz képest, de azért jól elkülönül tőle.
Az egyik különbség például, hogy az ablak szélei lekerítettek, a felület pedig a tálca fölött helyezkedik el. Egy másik, hogy az ikonok nem “csempékre” rendeződve jelennek meg, és sokkal jobban szem előtt vannak. A felhasználó egyébként ki is tűzheti a kedvenc szoftvereit a menübe, hogy könnyebben elérje őket. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy pontosan hány alkalmazás jeleníthető meg így.
Az új Start menü egy ajánlórésszel is rendelkezik, amelynek tartalma a Microsoft-fiókban végzett tevékenységektől függően változik. Ha valaki például sokszor szerkeszt egy bizonyos dokumentumot, akkor azt innen is el lehet majd érni.
A Windows 11-ben a ki-, illetve bekapcsoló gomb is változik (külsőre legalábbis), amely az új kiadásban a menü jobb alsó részén helyezkedik el, míg balra a profilbeállításokat találni. Az itt található kis ablakban profilkép is megjeleníthető, hogy az élmény minél személyesebb legyen.
A Windows 11-et minden valószínűség szerint a jövő héten mutatja be a Microsoft.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.