Tech hvg.hu 2021. április. 12. 08:03

Videót mutattak be Elon Muskék majmáról, amelyik gondolatokkal videojátékozik

Elon Musk többször, több helyen hangoztatta, milyen reményeket fűz Neuralink nevű vállalkozásához, ami egy agy-számítógép interfészen dolgozik. A jelek szerint nem hiába.

Új eredményekkel jelentkezett Elon Musk egyik legígéretesebb vállalkozása, a Neuralink. Ez az a cég, amely az agyba szerelhető mikrochipeken dolgozik, és amelyek idővel a bénulás ellen is megoldást jelenthetnek. A munka ma még persze nem tart itt, de így is jól haladnak: egy újabb videójukon az látható, ahogy a Neuralink egyik kísérleti alanya pusztán a gondolataival irányít egy videojátékot.

A Page nevű makákó ezt a koponyájába, pontosabban a motoros kéreg jobb- és baloldalába illesztett chip, az N1 Link segítségével tudja elvégezni. Ez a parányi műszer képes kapcsolatot teremteni egy adatátviteli eszköz, illetve az idegpályák között:

A Neuralink azt állítja, hogy az összeköttetés révén neurális aktivitással, gyakorlatilag gondolatokkal is elvégezhető egy-egy feladat. Jelen esetben a videojátékozás. A bemutató azért is hangsúlyos, mert ebből is látszik, hogy a beültetett chip nem zavarja az állatot.

A mikrochipet műtéti úton, egy precíz műszerrel ültetik a koponyába, amelyhez egy kisebb lyukat is fúrnak. Ez az általános vélekedéssel ellentétben viszont alig látszódik – legalábbis Muskék ezt állítják. A techguru legutóbb malacokba rakott hasonló diódákat, a termék a beszámolók szerint esetükben is működött.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.