Tech hvg.hu 2021. március. 29. 10:33

512 GB-os RAM-ot fejlesztett a Samsung

Még a leggyorsabb asztali gépekben megtalálható RAM-modul is elmarad attól a fejlesztéstől, amellyel most a Samsung hozakodott elő.

A világon elsőként gyártott le egy 512 GB-os, DDR5 típusú memóriamodult a Samsung. Ez többszöröse a ma kapható ilyen hardvereknek.

A dél-koreai vállalat fejlesztésének hátterében az úgynevezett High-K Metal Gate (HKMG) technológia áll. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy az átlagosnál is sokkal nagyobb RAM mennyiséget zsúfolhassanak egyetlen lapkára, melynek használatával egyébként nem jelentkezik többletfogyasztás.

Sőt: a Samsung szerint a modul 13 százalékkal kisebb energiaigényű, vagyis még spórol is.

A technológia további érdekessége a DDR4-es kialakításnál is dupla akkora kakaó: a dél-koreaiak számításai szerint egy ilyen lapkán 7200 Mbps-os sebességgel száguldoznak az adatok.

A fejlesztést elsősorban adatközpontokban, és a mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozó szuperszámítógépeknél lehet hasznosítani, ám idővel a hagyományos (otthoni) PC-knél is bevethetővé válhat. (Az AMD állítólag már jövőre bemutathatja Zen 4 jelzésű, asztali csúcsprocesszorait, melyek a DDR5-ös technológiával is kompatibilisek lesznek.)

A Samsung még nem közölte, hogy pontosan mikortól és milyen árcédulával teszi elérhetővé a szupernagy RAM-lapkáját.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.