Tech MTI / hvg.hu 2021. március. 18. 05:51

Felvette a Perseverance, ahogy izeg-mozog a Marson

A felvétel azóta megérkezett a Földre, alább ön is meghallgathatja.

Hangfelvételt küldött Marson megtett rövid útjáról a Perseverance marsjáró – közölte az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) csütörtökre virradóra.

Vandi Verma, a NASA egyik mérnöke szerint ez az első ilyen jellegű dokumentáció.

Azt mondta, a 16 perces felvételt egy nagyjából 27 méter hosszú út során rögzítette néhány napja a Perseverance mikrofonja. Íme:

"Nagyon hangos, amikor a kerekeivel köveken halad" – ismertette Verma, aki szerint ennek az az oka, hogy fémből készültek a marsjáró azon felületei, amelyeken gurul. "Ha én ilyen hangokat hallanék a kocsimban, félreállnék, és hívnám az autómentőket. De ha elgondolkodunk azon, mit hallunk, és azt hol vették fel, akkor minden világossá válik" – tette hozzá kollégája, Dave Gruel.

A Perseverance a múlt héten először próbálta ki lézerét, és küldött hangfelvételeket a Földre.

Az egytonnás, hatkerekű jármű több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázattal teli manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A mintegy 45 kilométer átmérőjű területet két év alatt fogja megvizsgálni a rover. A tervek szerint egy teljes marsi évig, vagyis 687 földi napig dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.