Tech hvg.hu 2021. március. 16. 16:18

Jön az újfajta CD-lemez, amire 700 000 gigabájt adat fér

Kutatóknak olyan eljárást sikerült kidolgozniuk, amellyel elmondásuk szerint 700 TB kapacitású optikai lemezeket lehetne előállítani.

Egy nemzetközi kutatócsapat olyan forradalmi eljárásra bukkant, amellyel számításaik szerint drámai módon növelhető az optikai lemezek általános adatsűrűsége – számolt be róla a Techradar.

A munka a Sanghaji Tudományos és Technológiai Egyetem (USST), az RMIT Egyetem és a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) kutatóinak érdeme. A szakemberek az általuk kidolgozott eljárással egy elméletben 700 terabájt (máshogy számolva 700 000 GB) kapacitású lemezt terveztek. A korong maga egyelőre nem létezik, legalábbis fizikai formában nem.

Az eljárás hátterében egy újfajta nanokompozit áll, amelyet több más anyag keveredésével hoznak létre. Az így keletkező lemez egyedüli hátránya, hogy igen nagy, legalább 12 centiméter átmérőjű. Ez egyben azt is jelenti, hogy az otthoni felhasználásra szinte biztosan nem lesz alkalmas. A kutatók a vállalati szférában szeretnék elterjeszteni, ahol eleve nagyobb mennyiségű adattal dolgoznak.

A csapat szerint az újfajta adattároló a korlátozott élettartammal rendelkező mágnesszalagokat is képes lehet kiváltani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.