Tech hvg.hu 2020. december. 30. 15:03

Videó: Így szállhat le a Marson a NASA új Mars-járója, ami az élet után fog kutatni

A NASA nyáron útnak indított Mars-járója, a Perseverance február 18-án szállhat majd le a Mars felszínén. Most azt is megmutatták, ezt hogyan kell elképzelni.

Hosszas várakozás után a NASA a nyár közepén végre útnak indította a Mars felé legújabb robotját, amely megmondhatja, volt-e valaha élet a vörös bolygón. Bár a szerkezet hordozórakétájával volt némi műszaki probléma az út elején, azóta is töretlenül halad a célja felé, sőt, már menet közben is küldött a Földre egy kis adatcsomagot: különleges hangokat rögzített a szerkezet mikrofonja.

Ha minden a tervek szerint halad, a Perseverance február 18-án landol majd a Mars felszínén. A világ minden bizonnyal élőben követheti majd nyomon a nagy eseményt, amelynek mikéntjétől a NASA egy videót is készített.

A leszállóegység számára az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy a mintegy 19 500 km/h sebességről 3 km/h sebességre lassítson le, hogy a Mars-járó biztonságban érjen talajt. A speciális ejtőernyő akkor nyílik majd ki, ha már 1600 km/h-ra lassult az egység.

A mintegy 2,7 milliárd dolláros Perseverance a Jezero kráterben száll majd le, hogy megkezdje a munkáját. A feladata többek között az lesz, hogy a marsi élet nyomai után kutasson, valamint a ritka marsi légkörben oxigént is megpróbál előállítani a szén-dioxidból. A Mars-járó mellett a történelem során először egy kis helikoptert is küld a bolygóra a NASA, ami repülés közben szintén méréseket végez majd az égitesten.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.