Tech hvg.hu 2020. december. 21. 09:38

Videó: 30 éves Nintendóba is beletették a funkciót, ami a PlayStation 5-ben is újdonság

A mérnökként dolgozó Ben Carter gondolt egyet, és összehozta azt, amit még előtte senki: ray tracing technológiát adott egy SNES-hez, hogy felturbózza a konzolra elérhető játékok kinézetét.

A PC-ken futó játékokhoz néhány éve már elérhető a ray tracing nevű technológia, amely a különböző fényhatások egymással szembeni kölcsönhatásának figyelembevételével tökéletesíti a grafikai megjelenítést. A megoldás hosszas várakozás után végre a konzolokhoz is elérhetővé vált: a PlayStation 5, az Xbox Series S és az Xbox Series X is rendelkezik vele, most pedig, 30 évvel az első megjelenés után az SNES egy példánya is megkapta.

Azonkívül, hogy a SNES burkolatát eltávolította, hogy elférjen a rengeteg kábel, Carter mást nem változtatott meg az eredeti konzolon. Hogy működjön a dolog, egy SuperRT néven emlegetett chipet is hozzátoldott az eredeti rendszerhez, amit ő maga programozott. A chip feladata, hogy folyamatosan nyomon kövesse a játék jeleneteit, majd azokat elemezve a megfelelő módon adja hozzájuk a fényt. Nem sokkal másabb ez a megoldás, mint amit a Quake II felújításánál alkalmaztak.

Carter megoldása nemcsak mérnöki szempontból zseniális, hanem azért is, mert bár az 1990-es évek játékainak megjelenítésénél modern technológiát használt, mégis megmaradt azok különleges, a '90-es éveket idéző kinézetük.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.