Tech hvg.hu 2020. november. 25. 11:33

Nagyobb sebességre kapcsol a Google, 400 új játék jön a Stadiára

Jack Buser, a Stadia egyik igazgatója egy interjúban árult el néhány fontos tudnivalót a szolgáltatásról.

A Google egy évvel ezelőtt, 2019 novemberében indította útnak a játékosoknak szánt szolgáltatását, a Stadiát, amelynek lényege, hogy a felhőben játszhatunk. A cég minden erőforrást biztosít ahhoz, hogy ezt megtehessük, így a felhasználónak csak egy erős internetkapcsolattal kell rendelkeznie.

A szolgáltatás első fogadtatása felemásra sikeredett, a játékosok ugyanis felrótták a Google-nek, hogy meglehetősen gyér választékkal indult el. A vállalat kezdetben nagyjából 60 játékot vonultatott fel, majd néhány hónapja bejelentették, hogy további 16 érkezik a platformra. Ez még mindig nem tűnik annak a kritikus tömegnek, amit elvárhatnánk, hamarosan azonban változhat a dolog.

Jack Buser, a Stadia egyik igazgatója szerint hamarosan nagyjából 400 játékkal bővül majd a kínálat. A szakember a MobileSyrupnak adott interjújában árulta el, hogy jelenleg 200 fejlesztővel dolgoznak együtt, akik kifejezetten a Stadiára készítenek játékot.

Pontos részleteket nem árult el, annyit azonban elmondott, hogy ezekre 2021-ben, illetve az után lehet majd számítani.

Buser megfogalmazásából az is kiderült, hogy a Google egyelőre hosszú távra tervez a platformmal. A cég első körben 2023-ig üzemelteti majd a Stadiát, és ha úgy látják, bejön a dolog, meghosszabbítják a projektet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.